Nem igaz, hogy a Hír Tv drágított

Első határon túli közönségtalálkozóját tartotta Marosvásárhelyen a Hír Tv közkedvelt műsorának, a Célpontnak a stábja. Szombat este népes közönség előtt meséltek munkájukról a tényfeltáró műsor riporterei.

Losonczi Kata, Kisberk Szabolcs, Rákóczi Péter, valamint Bodacz Balázs nem mindennapi élményeket osztott meg a közönséggel: bűntények feltárásáról, csalók leleplezéséről számoltak be, valamint azokról az esetekről is, amikor megfélemlítették, vagy megfenyegették őket.

A feltárt esetek, történetek jó része ismerős volt a megjelent nézőknek, Marosvásárhelyen ugyanis egészen februárig lehetett nézni a Hír Televíziót, akkor azonban a helyi RCS&RDS digitális és kábeltelevíziós társaság kivette kínálatából a csatornát. Bár újságírói kérdésre a kábelszolgáltató azzal védekezett, hogy a Hír Tv megduplázta előfizetési díját, s ezért nem tudtak szerződést hosszabbítani, a csatorna munkatársai Marosvásárhelyen cáfolták ezt.

„A Hír Tv nem akart nyerészkedni. Nem igaz, hogy megkétszereztük volna a díjat, csak szerettük volna, hogy kifizessék azt, amivel tartoznak. A kábelszolgáltató tetemes tartozást halmozott fel a Hír Tv-vel szemben, ugyanis másfél-két évig nem fizetett egy fillért sem, annak ellenére, hogy az itteni nézők valószínűleg rendszeresen fizették az előfizetési díjukat” – mondta a megjelent nézőknek Rákóczi Péter.

Az Erdélyi Magyar Néppárt éppen ezért egyfajta kárpótlásnak is szánta a közönségtalálkozót, s nem véletlen, hogy a csatorna legnépszerűbb tényfeltáró műsorának újságíróit látta vendégül Marosvásárhelyen. A riporterekkel a közönség még arról is ötletelt, hogy mit is tehetnének azért, hogy ismét láthassák a marosvásárhelyiek péntek esténként a Célpontot.

Közlemény

Share this post

PinIt
scroll to top