Nemsokára megnyílnak az üzletek a Győzelem téri aluljáróban

E hónap végéig elfoglalják a helyüket a vállalkozók a marosvásárhelyi gyalogos aluljáró helyiségeiben.

A kereskedelmi tevékenységeknek szánt egységeket 2 eurós kikiáltási árért kínálták egy hónapra, négyzetméterenként a Locativ SA képviselői, nyitott árverezés során. Jelen pillanatban, csupán egy 160 négyzetméternyi helyiség maradt bérlő nélkül, de ennek valószínűleg ma megkerült a gazdája.

Január 5-én, azaz ma, délelőtt 10 órától ugyanis újabb árverezésre került sor az aluljáró terülétét közigazgató cég, a Locativ SA székhelyén.

Mint ismeretes, a helyiségek bérleti díjának 2 euróra való csökkentésére azért volt szükség, mivel a központi zónában jelenleg több a kínált ingatlan, mint az azokra irányuló érdeklődés. A szakemberek pedig ezzel a módszerrel próbálták bevonzani az ügyfeleket.

Ugyanakkor köztudott az is, hogy az erre a tisztségre jelentkezők hiányában, továbbra is a Locativ SA kezeli az aluljáró egységeit, amely vállalat 2011. szeptemberében végre megnyitotta a Győzelem téri létesítményt a gyalogosforgalom előtt.

Share this post

PinIt
scroll to top