Nemzetközi Kardiológiai Kongresszus Marosvásárhelyen

Június 19–22. között, 12. alkalommal kerül megszervezésre Marosvásárhelyen a Nemzetközi Kardiológiai Kongresszus. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel, a Román és a Magyar KardiológusokTársaságával, a Maros Megyei Sürgősségi Kórházzal, valamint a Szív-érrendszeri és Transzplantációs Kezelés Erdélyi Egyesületével közösen megszervezett eseményen úgy a hazai, mint a külföldi jeles professzorok is hivatalosak.

benedek_imre„Immár hagyományos rendezvényről beszélhetünk, amelynek célja az újdonságok megvitatása, a szív-érrendszeri betegségek diagnosztizálása és gyógyítása terén. Kiemelném a családorvosok tájékoztatását is, akik hasonló betegekkel találkoznak. Velük is megosztjuk az európai eljárásokat, hogy egységesítsük a kezelési módszert valamennyi polgár számára.” – magyarázta dr. Benedek Imre, a Megyei Sürgősségi Kórház Intervenciós Kardiológia osztályának vezetője, valamint a kongresszus szervezői bizottságának elnöke.

A rendezvény programját ismertetve, az elkövetkező két napban a szívkórkép felállításának újdonságairól lesz szó, valamint a ritmuszavarok kezelését, a szív-érrendszerrel kapcsolatos legfrissebb kutatásokat és az infarktusos esetekre vonatkozó európai tapasztalatokat is boncolgatják.

Szombaton, június 22-én az egészségügyi asszisztensek képzésére kerül sor.

A kongresszust a Megyei Kórház 1. számú Amfiteátrumában tartják, a részvételért pedig 13 EMC-pont jár, a Román Orvosi Kamara részéről.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Forrás: citynews.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top