A Kormány jóváhagyta a minimálbér és a szociális segélyek emelését, a Munkaügyi Minisztérium kezdeményezésére. A növekedés két szakaszban történik majd: 8,5%-os emelés várható 2013. júliusában, míg újabb 4,5%-os 2014. januárjában.
Liviu Voinea, költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott, az elkövetkező hónapokban nőni fog azon személyek száma, akik a szociális segély hálója alá kerülnek, holott nagyon szigorú kritériumok állnak fenn ezek elbírálására.
„Ha már van egy televíziód, vagy néhány négyzetméternyi területed, máris kiestél az esélyesek közül.” – fogalmazott a miniszter. Mégis, a becslések szerint, 30%-kal többen részesülnek majd szociális segélyben, és 5%-kal emelkedik azon személyek száma, akik családfenntartás céljából kapnak majd anyagi támogatást.
Ennek következtében, az állami költségvetés több mint 197 millió lejes plusszal terhelődik, a honatyák azonban azt vallották, a 2013-as évre szükséges, erre a célra szánt pénzalapok már megvannak.
Az Országos Szociális Kifizetéseket Ellenőrző Ügyökség adatai szerint, február végén több mint 200 ezer romániai részesült minimálbérben.
Legfrissebb hírek
Forrás: citynews.ro