Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere nyílt levelet küldött Mihai Răzvan Ungureanu kormányfőnek. A kézirat tárgya nem más, mint Borbély László környezetvédelmi miniszter által okozott „sérelmek” tálalása azon földterületek védelmezésével kapcsolatban, amelyeken az önkormányzat fontos városfejlesztési projektet kivitelezne.
A városfő ugyanakkor felhívja a figyelmet a földterületek védelmezésére vonatkozó törvény pontatlanságaira, és azt kéri a miniszterelnöktől, hogy módosítsa ezt a jogszabályt annyiban, hogy ezen földterületek védelmét a helyi tanácsok is támogassák, tekintettel léve a közérdekre és a fejlesztési projektekre.
Dorin Floreát még mindig zavarja az a tény, hogy a somostetői terelőút ügyében a honatyák egyes tiltakozó nonprofit szervezetek kérelmeit részesítették előnyben, a közérdek és a városfejlesztés ellenében. De a legjobban talán az okoz bosszúságot a városfő számára, hogy a minisztérium nem kéri ki a helyi hatóságok véleményét.
Dorin Florea, az 57/2007-es Kormányrendeletre hivatkozva, nyílt levelében többek között így fogalmazott:
– felhívná a miniszterelnök figyelmét arra, hogy olyan NGO-szervezetek kérésére, amelyekről senki sem hallott, elfogadhatatlan védett területté nyilvánítani egy olyan földterületet, amelyről a helyi hatóságok nem bocsátottak ki engedélyező határozatot;
– ezek a nonprofit szervezetek rendelésre alakulnak, és nem tesznek mást, minthogy folytonosan akadályokat állítanak fel, megkötik a helyi hatóságok kezét, a zsarolást és korrupciót képviselik, olykor dicstelen érdekeket takarva;
– aztán, a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium nemhogy semmibe veszi a helyi hatóságok véleményét, de még nem is értesíti azokat időben a területek felől, amelyeket védetté nyilvánít, mi több, a helyi képviselők beleegyezésére sem tart igényt;
– az sem megengedett, hogy egy miniszter olyan parancsot adjon ki, amellyel eldönti egy közösség sorsát anélkül, hogy a helyi hatóságok véleményét is kikérné az ügyben, súlyosan megszegve a helyi autonómia elvét;
– elfogadhatatlan, hogy a fenti okok miatt uniós támogatottságú projektek kivitelezését kell halogatni.
Ezen indokok értelmében, Dorin Florea arra következtetésre vezeti rá Ungureanut, hogy feltétlenül módosítani kell a földterületekre vonatkozó kormányrendeletet úgy, hogy egy parcella védett területté való nyilvánítását a Helyi Tanács is engedélyezze, továbbá a döntéskor legyenek tekintettel a zóna szociális-gazdasági fejlődésére is.
A polgármester teljes levelét ebben a cikkben olvashatják.
Forrás: citynews.ro