Február 17–28. között tartják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozatát, amelynek keretében bemutatkoznak a színész, bábszínész, koreográfia, teatrológia, látványtervező, multimédia és zenepedagógia szakos hallgatók és oktatók. Az érdeklődők vizsgaelőadások, kiállítás, szakmai beszélgetések, mesterkurzusok és vetítések révén betekinthetnek a szakmai képzés kulisszái mögé.
„A Nyitott kapuk programjaira szeretettel várunk mindenkit, aki pályaválasztás előtt áll, érdeklődik a művészet titkai iránt vagy kíváncsi a színin zajló folyamatokra, a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utca 6. szám alatti épületében, a Bolyai utca 12/A szám alatti Pálffy-házban, valamint a Levél/Frunzei utcai Stúdió 2-ben, a www.szini.ro honlapon található részletes program szerint” – adták hírül a szervezők.
„A hét folyamán Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, az ELTE Esztétika tanszékének tanára egyetemünkön tart kétnapos előadássorozatot A kortárs magyar irodalom helye a világirodalomban és Kulturális újságírás címmel” – hívják fel a figyelmet a szervezők. Február 16–20. között az UArtPress Kiadó köteteit kedvezményesen vásárolhatják meg az érdeklődők, a rendezvények előtt a Stúdió előterében működő standnál.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában február 17-én, kedden este 7 órától látható a másodéves magiszteri színész szakos hallgatók Líra és Epika című előadása, szombaton pedig, február 21-én délután 5 órától, megtekinthető A tanítónő, Gáspárik Attila rendezésében.
Forrás: szekelyhon.ro