Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő

Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő, jelentette be a stockholmi Román Kulturális Intézet pénteken.

Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő

A bizottság indoklása szerint „az emberek jogainak védelméért folytatott fáradhatatlan tevékenységéért és az életművéért, amelynek köszönhetően ismertté tette a nácizmus és rasszizmus, az erőszak és az előítéletek által okozott kegyetlenkedéseket” kapta Hédi Fried a közügyek terén kifejtett tevékenységért járó Palme-díjat.

„Nagyon sokat jelent számomra ez a díj. Nem értem pontosan, hogy miért én kaptam ezt a díjat, hiszen amit teszek, az nagyon természetesnek tűnik számomra, de igazán értékelem” – nyilatkozta Hédi Fried a Dagens Nyheter svéd napilapnak a stockholmi Román Kulturális Intézet szerint.

1987 óta olyan embereknek ítélik oda a díjat, akik jelentősen hozzájárultak az 1986-ban meggyilkolt svéd miniszterelnök szellemi örökségének megőrzéséhez és a rasszizmus ellen, az emberi jogok érvényesítéséért, a békéért és a világ biztonságáért harcolnak.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Hédi Fried 1924-ben született Máramarosszigeten. A második világháborúban deportálták. Túlélte az auschwitzi és bergen-belseni koncentrációs táborokat, a háború után Svédországban telepedett le a Vöröskereszt meghívására.

    Öt biográfiai könyve jelent meg, melyből hármat román nyelvre is lefordítottak.

    2015-ben Klaus Iohannis államelnök a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki.

    Előrehaladott életkora ellenére Hédi Fried aktívan részt vesz a holokausztra emlékező eseményeken, nem csupán Svédországban, hanem nemzetközi rendezvényeken is.

    Forrás: AGERPRES

    Share this post

    PinIt
    scroll to top