Örömünneppé változtak a kormányellenes tüntetések

Ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban az elnökválasztás urnazárásakor vasárnap este, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen. Tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a választásokat.

FOTÓ: Facebook/Sebastian Lazaroiu

FOTÓ: Facebook/Sebastian Lazaroiu

A román hírtelevíziók beszámolói szerint Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben és Iasiban is többezres tömeg vonult az utcákra, hogy a külföldi szavazóhelyiségek nyitva tartásának meghosszabbítását és a kormány lemondását követelje.

A televíziók arról is tudósítottak, hogy Párizsban és Torinóban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel azoknak a románoknak a tömegét, akiknek több órás sorban állás után sem sikerült szavazniuk, és emiatt tiltakozásba kezdtek.

A bukaresti megmozdulás a televíziók becslése szerint húszezresre gyarapodott, miután kiderült, hogy Klaus Johannis nyert. A tömegben a megválasztott elnök is megjelent, de nem tartott beszédet.

A hírtelevíziókban megszólaló elemzők egybecsengő véleménye, hogy a Ponta-ellenes „tiltakozószavazatok” döntötték el a választást. Az eredmények általános meglepetést okoztak, hiszen a második forduló előtti utolsó felmérések is Victor Ponta jelentős előnyét mutatták.

Az elemzők szerint a választási eredményekben jelentős szerep jutott a közösségi portálokon folytatott kampánynak, amelyben Klaus Johannis támogatói sokkal aktívabbak voltak. Míg Victor Pontára az idős, kevésbé iskolázott, falusi választók szavaztak, Johannist a nagyvárosok lakói, a fiatalok és a külföldön élő román állampolgárok támogatták.

Share this post

PinIt
scroll to top