Ősbemutató a Nemzeti Színház nagyszínpadán

CSONTVARY_proba_foto_Rab_Zoltan_01

A hétvégén Kövesdy István rendezésében mutatja be a Tompa Miklós Társulat Kovásznai György CSONTVÁRY című naiv életrajzi teátrumát, amely egyben a darab ősbemutatója is.

Ez alkalomból tartottak sajtótájékozatatót a színház protokoll termében, az eseményen Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila művészeti igazgató, Kövesdy István rendező, Kovács András Ferenc dramaturg, valamint az előadás címszereplője, Dukász Péter színész beszélt a készülő produkcióról.

„Nagyon fontos premier előtt áll a színház: Kovásznai György Csontváry című darabjának ősbemutatójára készülünk. Kövesdy István rendező kollégánknak jutott az a nemes feladat, hogy a talán legismertebb magyar festőművész életéről szóló drámai szöveget színpadra állítsa, szerintem a legjobb szereposztásban” – fogalmazott a sajtótájékozatón Gáspárik Attila vezérigazgató, aki a továbbiakban – a címszereplő vendégművész, a temesvári színház előadásiból ismert Dukász Péter mellett – az előadáshoz jelentősen hozzájáruló alkotókat is említette: Lászlóffy Zsolt zeneszerzőt, aki erre az alkalomra komponált zenét, Bartha József díszlettervezőt és Szabó Anna jelmeztervezőt, az előadás látványvilágának megteremtőit, Kovács András Ferenc költőt, aki kiváló dramaturgiai érzékkel kísérte végig a szöveget és segítette a színészek munkáját, valamint Ruszuly Ervin koreográfust.

„Aktív színházi hónap következik, amelyben nagyon fontos számunkra ez a bemutató előadás és a vendégelőadások is. Májusban fog kiderülni, hogy megbírja-e Marosvásárhely ezt a fajta színházi kultúrát” – tette hozzá a vezérigazgató.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    „Valóban vizsgázik a marosvásárhelyi közönség, amely már nagyon jól teljesített a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két vendégjátékán” – jelentette ki a sajtóértekezleten Keresztes Attila művészeti igazgató.

    CSONTVARY_proba_foto_Rab_Zoltan_03

    „Reméljük, ugyanilyen érdeklődés övezi majd a kézdivásárhelyi Városi Színház Bugrisok című vígjátékát, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának A Nagy Romulus  című tragikomédiáját, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című komédiáját. Fontos, hogy nyissunk, és megtudjuk, hogy mi történik máshol a színház világában” – tette hozzá a művészeti igazgató.

    Kövesdy István rendező sokoldalú alkotóművész, Kovásznai György drámaíró életművét méltatta, és elmondta: a Kovásznai-életmű, a Csontváryéhoz hasonlóan,  sokáig teljesen ismeretlen volt.

    „Festőként, animációs filmrendezőként, íróként, esszéíróként tevékenykedett, gazdag, de felfedezetlen munkásságot hagyott maga után. A Csontváry című naiv életrajzi teátrumra  is teljesen véletlenül bukkantam rá a Színház című folyóirat drámamellékletében. Ez Kovásznai egyetlen nyomtatásban megjelent darabja az általa írt hat-hét színpadi szöveg közül. Műfaji megjelölése naiv életrajzi teátrum, amelynek négy képét Kovásznai négy különböző színházi nyelven fogalmazta meg. A darab valójában két momentumot villant fel Csontváry életéből, aki érdekes, különc, magányos művész volt, és aki isteni sugallat hatására 27 évesen kezdett el festeni. Kortársaival ellentétben ő nem a nyugati, párizsi hullámhoz kapcsolódik, hanem saját útját járta” – mutatta be a rendező a dráma 30 éve fiatalon elhunyt szerzőjét, valamint központi figuráját.

    Kovács András Ferenc dramaturg a szöveg frissességéről,  teatralitásáról, erős képiségéről beszélt, és azt is kifejtette: a munkafolyamat során kevés helyen módosították az eredeti szöveget, csak ott, ahol erre nagy szükség volt.

    CSONTVARY_proba_foto_Rab_Zoltan_02

    „A Csontváry ősbemutató. Ezért tartottam fontosnak, hogy megőrizzük az előadásban a Kovásznai stílusát. Olyan darab ez, amely mindig megfelelően ki tudja tenni az idézőjeleket” – fogalmazott az előadás dramaturgja.

    A Csontváry alakját megformáló Dukász Péter színművész úgy vélte: ez a főszerep tipikusan olyan, amelyet nem kis részben a társulatnak kell megteremtenie.

    „Csontváryt jórészt a társulat alkotja meg. Itt tud igazán megmutatkozni valójában egy társulat ereje. Én is igyekszem helytállni, mindazzal az erővel és szellemi képességgel, amellyel a jóisten engem megáldott, igyekszem honorálni azt a bátor bizalmat, amit ettől a színháztól kaptam” – jelentette ki a meghívott színművész.

    Fotó: Rab Zoltán

    Share this post

    PinIt
    scroll to top