Összeférhetetlenséget állapított meg az ANI Peti András esetében

Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere és öt másik – két Ilfov megyei, egy Vâlcea, egy Mehedinți és egy Konstanca megyei – tisztségviselő esetében.

Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Peti András esetében az ANI megállapította: 2013. június 13. és 2014. november 19. között volt összeférhetetlenségben, mert alpolgármesterként a Bernádi György Általános Iskola igazgatótanácsának volt a tagja. Majdnem ugyanabban a periódusban, 2013. június 13. és 2014. szeptember 4. illetve 2013. június 13. és 2014 november 14. között a Stefánia óvoda és a 16/15-ös számú óvoda adminisztrációs tanácsának is tagja volt. Az ANI szerint az elöljáró ezzel megszegte a köztisztségek betöltésének átláthatóságáról szóló 161/2003-as törvény 87. cikke első bekezdésének d. pontját.

A törvénycikk többek között kimondja, egy alpolgármester nem lehet egy közintézmény adminisztrációs tanácsának tagja.

Peti András megkeresésünkre elmondta, visszásnak tartja a törvény rendelkezését, amely azt sugallja, hogy Romániában tilos a társadalmi munka. Elmondta, a saját szabadidejét önzetlenül és ingyenesen arra fordította, hogy részt vegyen a három oktatási intézmény adminisztratív testületében, ahol megpróbálta megoldani a felmerülő problémákat.

Egyelőre nem döntötte el, hogy fellebbez vagy sem az ügyben, mert még nem kapta kézhez az ANI-tól az összeférhetetlenségéről szóló hivatalos dokumentumot. Ha ez megtörténik, és a helyhatósági választási kampány is véget ér, eldönti, hogy mi lesz a következő lépés.

Forrás: Transindex.ro

Share this post

PinIt
scroll to top