Öt marosvásárhelyi vonatjárat szűnik meg

Öt marosvásárhelyi vonatjárat szűnt meg december 15-től az új menetrendre való áttéréssel.

A Marosvásárhely-Kocsárd, Marosvásárhely-Déda Régió járatokról van szó, illetve egy Ludas-Marosvásárhely között közlekedő járatról, mely főként diákokat szállított. A módosítás miatt ezután azok a tanulók, akik vonattal járnak iskolába, 5 órakor kell, hogy elinduljanak, hogy elérjenek Marosvásárhelyre, de a kombinátnál dolgozó mintegy 100 személy szállítása is megoldásra vár. Bár a marosvásárhelyi kirendeltség vezetői jelezték, hogy szükség van a felfüggesztett járatokra, úgy tűnik, nem lesz változás. Négy járatot hétvégéről is kivettek, így Kocsárd irányába nem megy ezután vonat szombatonként

Változik a személyszállító vonatjáratok menetrendje. Az új menetrend 2014. december 13-ig lesz érvényben. Naponta 1169 szerelvény fog közlekedni, 200-zal kevesebb, mint eddig. Az újítások között szerepel, hogy naponta lesz járat Bukarest és Bécs, illetve Bukarest és Budapest között, illetve Temesvárról, Brassóból, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is naponta indul budapesti járat. Az új menetrend a www.cfrcalatori.ro oldalon tanulmányozható.

Forrás: marosvasarhelyiradio.ro

Share this post

PinIt
scroll to top