Paşcan: az elkövetkező 50 évben a romák felülkerekedése lesz a jellemző

Az elkövetkező 50 évben a magyar és román nemzetiségekkel szemben a romák lesznek fölényben – nyilatkozta Marius Paşcan, Maros megye prefektusa tegnap, a Kultúrpalotában tartott ünnepi rendezvény keretén belül.

A prefektus ugyanakkor azt sem nézi jó szemmel, hogy egyre több földterület kerül idegen birtokosok kezébe, kihangsúlyozva: ha a helyzet így folytatódik, a román nép oda jut, hogy a saját hazájában válik földönfutóvá.

Paşcan a Mezőgazdasági Minisztérium által szolgáltatott adatokból értesült arról, hogy Romániában jelen pillanatban összesen 720 ezer hektárnyi területet adtak el külföldieknek.

A „Marosfelfalvi Fibula” ünnepélyes átadásán a prefektus megfontolandó dologra hívta fel a figyelmet: „Számításba kell vennünk azt, hogy Romániai demográfiai növekedése negatív. Továbbá azt is, hogy a jelenlegi mutatók szerint, az elkövetkező 50 évben mi, románok és magyarok, kisebbségek leszünk ezekben a térségekben, fölényben pedig a roma nemzetiségűek kerülnek.” – kongatta meg a vészharangokat Marius Paşcan, mielőtt átadta volna a Fibulát.

A „Marosfelfalvi Fibula” egyébként egy olyan régészeti és történelmi lelet, amelyet a Maros megyei Marosfelfalu határában találtak 1923-ban. Jelenleg, a város jelképeként emlegetik, és évente, a Nemzeti Ünnep alkalmával, egy-egy másolat formájában kerül a megye neves személyiségeihez, kitüntetésként, amelyet a prefektus ad át a kijelölteknek.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Fotó: adevarul.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top