Dan Șova, infrastrukturális ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter bejelentette, héftőn érvénytelenítik a szerződést a Bechtel céggel, az Erdély Autópálya megépítésére nézve. Emiatt a román állam kártérítést fizet majd a vállalkozónak.
Sajtóközleményében keményen kritizálta a Kormány döntését Marius Pașcan, demokrata-liberális (PDL) szenátor, úgy nyilatkozva, „még egy leállított projekt, amellyel az erdélyieket büntetik, akikben volt annyi szemtelenség, hogy a politikai jobboldalra szavaztak.”
Hozzátette, azért, hogy a miniszternek ne kelljen elismernie a tehetetlenségét és ötlethiányát a terv kivitelezése kapcsán, Șova inkább a jövendőbeli forgalmi tanulmányokról beszél, amelyeket valahol, valamikor elvégeznek majd, illetve az autópálya magánpénzekből való finanszírozására, esetleg engedményezésére tereli a szót – vélekedik a szenátor.
Ennek eredményeképpen, a miniszter bebizonyította, képtelen projekteket kidolgozni, és európai pénzeket sem tud bevonzani – vonta le a következtetést Marius Pașcan.
„Nyilvánvalóan, az erdélyieket büntetik az USL-sek, holott Erdély az állam költségvetésének fő gyarapítója.” – áll a közleményben. A szenátor arra is rámutatott, hogy adófizetés szempontjából az országban Maros és Kolozs megyék az elsők között vannak, de ha európai finanszírozásról van szó, Maros megyének sikerül a legkevesebbet megszereznie, infrastrukturális kérdésekben.
Ezeket olvastad már?
Forrás: muresnews.ro