Peti András: az RMDSZ nem ellenfél, hanem az egyedüli partner Bernády-ügyben

peti-andras

A romániai bürokrácia malmai lassan őrölnek, ennek ellenére az elmúlt hónapokban lényeges és döntő lépéseket sikerült tenni a 2-es számú általános iskola dr. Bernády Györgyről való elnevezése érdekében.

A városi RMDSZ eljárt minden olyan törvényes előírás teljesítése érdekében, amely az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik – olvasható a marosvásárhelyi RMDSZ közleményében. A szervezet elnöke hangsúlyozza: sikerült rávenni a város polgármesterét, hogy az iskolaszékbe az önkormányzat részéről egy magyar képviselőt nevesítsen, ezáltal a testületben átbillent a nemzetiségi mérleg a dr. Bernády György név felvételét támogatók javára. 

„A polgármesteri hivatal mellett működő névadó bizottságban elértük, hogy az ügyünk szempontjából pozitív döntés szülessen. Ezt megelőzően a városi tanácsban megszületett az egyhangú támogató döntés. Ezek értelmében teljesült minden olyan kötelezettség, amely az önkormányzat és a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik. Ezért (is) szavaztuk meg a város 2013-as költségvetését” – áll a dokumentumban.

Peti András hangsúlyozza: a törvényes eljárás utolsó fejezetéhez értek, csupán a prefektúra hatáskörébe tartozó megyei névadó bizottság konzultatív jellegű döntése maradt hátra.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    „Az időhúzás sem segít rajtuk, hiszen a törvény értelmében 60 nap áll rendelkezésükre a válaszadásra. Mindezek értelmében újra kijelentjük: márpedig lesz Bernády iskola! A civil vezetők egy csoportjának tudatosítani kell: ebben a kérdésben az RMDSZ nem az ellenfelük, hanem az egyedüli partnerük” – zárul a közlemény.

    A névfelvételt támogató szülői kezdeményező csoport nemrég nyílt levélben az RMDSZ-t okolta a Bernády-iskolanév elhúzódása kapcsán.

    Forrás: Transindex.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top