Peti András lett Marosvásárhely alpolgármestere

peti-andras

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Peti Andrást választotta csütörtök délután Marosvásárhely alpolgármesterévé a város önkormányzati testülete.

Peti András egyedüli jelöltként pályázott a tisztségre, és a 22 leadott szavazatból húszat szerzett meg a titkos szavazáson. A megválasztott alpolgármester azonnal le is tette a hivatali esküt.

Peti András az MTI-nek elmondta, a szavazati arány bizalommal tölti el, és abban reménykedik, hogy hozzá tud járulni a marosvásárhelyi önkormányzatban kialakult kedvezőtlen viszonyok normalizálásához.

Az alpolgármester kijelentette, hamarosan lemond a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatói tisztségéről, és az önkormányzati munkára összpontosít. Megjegyezte, hogy a városvezetésben megmutatkozó politikai állóháború ellenére a városi képviselők eddig is megszavazták a város hosszú távú fejlesztési stratégiájába illeszkedő terveket.

„Azon kell dolgoznunk, hogy ésszerűsíteni tudjuk a közpénzek elköltését, és az önkormányzatban markánsabban jelenjenek meg a kulturális értékek” – jelentette ki az alpolgármester. Hozzátette, reményei szerint már a jövő héten kiderül, milyen hatásköröket juttat neki Dorin Florea polgármester. Peti András másodlagos kérdésnek tekintette, hogy kap-e irodát a polgármesteri hivatalban.

Marosvásárhelyen az egy évvel ezelőtt megválasztott, szintén RMDSZ-es Józsa Tibor április végi lemondásával üresedett meg az egyik alpolgármesteri tisztség. Az önkormányzati testületben az RMDSZ a Szociálliberális Unióval (USL) alkot többséget, Dorin Florea polgármester „ellenszélben” vezeti a várost.

A Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöki tisztségét is betöltő Dorin Florea ezt azzal bosszulta meg, hogy a korábbi ciklus két alpolgármesterét, Csegzi Sándort és Claudiu Maiort tartotta meg – immár tanácsadói minőségben – a városházi alpolgármesteri irodákban, Józsa Tibornak és az USL színeiben megválasztott Ionela Ciotlaus alpolgármesternek a polgármesteri hivataltól mintegy 500 méterre, egy önkormányzati tulajdonban lévő épület padlásterében biztosított irodákat, hatásköröket pedig alig juttatott nekik.

A közel 128 ezer lakosú Marosvásárhelyen a magyarok a lakosság 45 százalékát teszik ki.

Share this post

PinIt
scroll to top