A román oktatási miniszterhez fordult a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen feltárt plagizálás gyakorlata ügyében Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke.
Hantz Péter Bázelben kutató biofizikus, a BKB alelnöke hétfőn online sajtótájékoztatón közölte: a plagizálás teljes dokumentációját elküldte Bukarestbe az oktatási miniszternek és az illetékes szakhatóságnak. Azt is hozzátette, az elkövetkező napokban a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete ügyészségi feljelentést tesz az érintett oktatók ellen, és az Európai Parlament petíciós bizottságához is benyújtják az iratcsomót.
Hantz Péter bejelentette, amiatt is feljelentést tesznek a MOGYE vezetői ellen, hogy megszegték az oktatási törvény előírásait, és elutasították az egyetem magyar tagozatának a létrehozását. A BKB azzal vádolja az egyetem egyes vezetőit, hogy plágium révén próbálták növelni tudományos közleményeik listáját.
Állítása szerint az egyetem rektora, Constantin Copotoiu, tudományos rektorhelyettese, Klara Brinzaniuc, valamint az általános orvosi kar dékánja, Leonard Azamfirei vezetésével olyan orvosi szakcikkeket írtak és közöltek az egyetem angol nyelvű szakfolyóiratában, az Acta Medica Marisiensisben, amelyek döntő része külföldi folyóiratokban megjelent munkák másolata.
A BKB megkereste az eredeti cikkek holland és angol szerzőit, akik megerősítették a plágium tényét, és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyakorlat ellen. Hantz Péter elmondta, a szerzők őt kérték fel, hogy járjon el a román hatóságoknál a plagizálás ügyében, ők maguk pedig országaik tudományos akadémiáján keresztül próbálnak fellépni a marosvásárhelyi gyakorlat ellen.
Ezeket olvastad már?
Forrás: MTI