Plagizálással gyanúsítja a román miniszterelnököt a Nature folyóirat

Plagizálással gyanúsítja Victor Ponta román miniszterelnököt a brit Nature című ismeretterjesztő hetilap – közölte hétfő este az Erdely.ma hírportál.

A brit folyóirat arról tudósít, hogy Victor Ponta 2003-ban írt, jogtudományi doktori dolgozatának több mint fele plágium. A Nature egy névtelen feljelentő által rendelkezésére bocsátott dokumentációra hivatkozva közli, hogy Victor Ponta, a Nemzetközi Büntető Törvényszékről írt 432 oldalas román nyelvű disszertációjának terjedelmes részét Dumitru Diaconu, illetve Vasile Cretu munkáiból másolta, anélkül, hogy a forrásait megnevezte volna. Ráadásul Victor Ponta nagyon kevés módosítással könyv formájában is megjelentette doktori dolgozatát.

„Ha a vádak megalapozottaknak bizonyulnak, Ponta a lemondását követelő társadalmi nyomással szembesülhet. Másrészt ezek a vádak megkérdőjelezik a román kormány képességét a felsőoktatásban uralkodó korrupció megfékezésére” – írja a romániai hírforrások szerint a Nature.

Az 1879 óta megjelenő tekintélyes tudomány-népszerűsítő folyóirat írása megemlíti, hogy a Ponta kabinet első oktatási minisztere Ioan Mang is plágiumbotrány miatt kényszerült megválni posztjától. A szerző hozzáteszi, hogy Victor Ponta egy korábbi miniszterelnöknél, az ugyancsak szociáldemokrata Adrian Nastasénál doktorált.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    A plágiumvádról közölt tudósításában a Mediafax hírügynökség felidézi, hogy Traian Basescu államfő néhány napja ironikuson beszélt a miniszterelnök jogtudományi doktori címéről, amikor a Román Kulturális Intézet ügyében hozott kormányrendeletet kommentálta.

    A Quirin Schiermeier által aláírt cikk szerint Victor Ponta miniszterelnök nem válaszolt a Nature megkeresésére, amelyben azt kérte tőle, hogy fejtse ki álláspontját a plágiumváddal kapcsolatban.

    Forrás: MTI, Fotó: realitatea.net

    Share this post

    PinIt
    scroll to top