Ponta képviselje Romániát az EU-csúcson

A román parlament kedden nyilatkozatot fogadott el, amelyben „felhatalmazta” Victor Ponta miniszterelnököt, hogy ő vegyen részt az Európai Tanács júniusi ülésén Traian Basescu államfő helyett, de Basescu vitatja a lépést.

A dokumentumot 249 támogató vokssal, 30 ellenszavazattal és két tartózkodással fogadták el.

Romániát csak egy közjogi méltóság képviselheti a júniusi EU-csúcson, s a május elején hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) azt szeretné, hogy Ponta utazzon a június végi tanácskozásra az államfő helyett. A parlamentet eddig kizárták az ország külföldön való képviseletét érintő döntéshozatalból azáltal, hogy ezt a feladatkört Basescu látta el.

Kedden Ponta beszédet mondott a parlamentben, amelyben kifejtette, hogy a parlament „mellőzése” 2008 óta tart, s ezen változtatni kell. Mint mondta, a parlamentnek, az állam- és a kormányfőnek együtt kell működnie egymással Románia hatékony külföldi képviselete érdekében.

Ponta szerint a román alkotmány az állam- és a kormányfőnek egyforma hatásköröket biztosít a külföldi képviselet terén, szerinte a feladatokat úgy kell megosztani, hogy az államfő reprezentálja Romániát a katonai és a külpolitikai témájú találkozókon, viszont a gazdasági, a szociális és az állami költségvetéssel kapcsolatos tanácskozásokon a miniszterelnöknek kell részt vennie – vélte Ponta.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Basescu államfő kedd este rendkívüli sajtóértekezleten közölte: a parlament által elfogadott nyilatkozat sem hatalmazza fel Ponta miniszterelnököt arra, hogy külföldön képviselje az országot, mert az alkotmány szerint ez az államfő hatáskörébe tartozik.

    A parlament nyilatkozata Basescu szerint csak a közvélemény befolyásolására szánt színjáték, ugyanis a törvényhozás csak háromféle jogi érvényű dokumentumot fogadhat el: törvényt, határozatot vagy indítványt – a nyilatkozat nem szerepel a jogi érvényű parlamenti dokumentumok listáján. Az államfő kifejtette: politikai ellenfelei éppen azért döntöttek nyilatkozat elfogadása mellett, mert tudták, hogy nem fogadhatnak el az alkotmánnyal ellentétes törvényt vagy határozatot.

    Basescu szerint Ponta csak akkor mehet helyette a csúcsra, ha ő felhatalmazza erre, arról viszont nem beszélt, hogy hajlandó-e erre.

    Az ország külföldi képviseletének kérdése az első olyan belpolitikai vita Romániában az USL hatalomra kerülése óta, amely az állam- és a kormányfő „társbérletéből” fakad.

    Forrás: MTI

    Share this post

    PinIt
    scroll to top