Ponta: rossz lesz Románia százéves mérlege, ha nem épülnek autópályák

Rossz lesz Romániának az 1918-as, úgynevezett nagy egyesüléstől számított százéves mérlege, ha a következő öt évben nem épülnek autópályák, és nem sikerül összekötni infrastrukturálisan az ország különböző régióit – mondta Victor Ponta román miniszterelnök pénteken.

Az erdélyi Nagyszebenben a kormányfő újságíróknak elmondta, hogy nagyon közel van már az 1918-as egyesülés százéves évfordulója, és Romániának az ünneplés mellett mérleget is készítenie kell. Ilyen pillanatokban óhatatlanul megfogalmazódik az a kérdés, hogy Románia gazdagabb, egységesebb lett-e, több lehetőséggel rendelkezik-e most, mint száz évvel ezelőtt – tette hozzá.

Ponta szerint ez a számvetés „nagyon rossz” lehet, hiszen jelenleg nincsenek olyan autópályák, amelyek összekötik Románia különböző régióit. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a következő öt évben sikerül jelentősen előrelépni, és 2018-ig megvalósul a régiók összekapcsolása.

„Száz év után nincsenek jó közlekedési összeköttetések a régiók között. Nincsenek autópályák, amelyek összekötnék Munténiát (Románia déli része) Erdéllyel vagy Erdélyt Moldvával, de remélem, hogy 2018-ig ezek meglesznek” – mondta Ponta. Hozzátette: Románia egyéb olyan elemekkel sem rendelkezik, amelyek biztosítanák egységét és egységes fejlettségét.

A román történelem 1918-tól számítja Nagy-Románia megalakulását, az 1859-ben egyesült Havasalföld és Moldva az első világháború után teljesedett ki például Erdéllyel és Besszarábiával – utóbbit a második világháborúban elvesztette, területének nagy részén a Moldovai Köztársaság terül el.

Share this post

PinIt
scroll to top