Egy marosvásárhelyi rendőr buktatta le a sofőrt, aki csúszópénzzel próbálta elsimítani az ügyet.
Október 18-án, kedden délután három órakor, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedésrendészeti osztályának munkatársai, szolgálat közben megállították egy 3,5 tonnás össztömeget meghaladó tehergépkocsi vezetőjét Marosvásárhely központjában, akinek a jelzőtábla szerint tilos lett volna behajtani az adott útszakaszra, írja a Punctul.
A leintést követően, a G.L. nevezetű rendőrbiztos igazolta magát, majd miután arra kérte az Ilfov megyéből érkező gépjármű vezetőjét mutassa be a szükséges okiratokat, közölte vele, hogy szabálytalanságot követett el.
A forgalmi engedély és a menetlevél átnyújtásakor a sofőr egy 50 lejes bankjegyet csúsztatott az iratok közé, javasolva a rendőrnek, hogy bonyodalmak nélkül simítsák el az ügyet.
Az igazoltató rendőr azonban ellenállt a csábításnak, kollégája és egy másik tanú jelenlétében azonnal jelentette az esetet felettesének, aki értesítette az ügyben a marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészséget.
Az illetékes ügyész egy szakértői csapat kíséretében vonult ki a helyszínre. A nyomozás következtében, a vesztegetéssel gyanúsított sofőr ellen hatósági felügyeletet rendelt el.