Premiernek számító orvosi beavatkozás Marosvásárhelyen

Országos viszonylatban is premiernek számít az, ami csütörtökön hajnalban történt a Maros megyei hematológiai és csontvelőátültetési központban: Lengyelországból egy önkéntes donor jóvoltából érkezett a csontvelő, amivel a kellő előkészítést követően a Benedek István orvos vezette csapat megmentette egy 19 éves székelyföldi, súlyos beteg fiatalember életét.

Fotó: Köpeczi Judit és Benedek István - Maszol.ro

Fotó: Köpeczi Judit és Benedek István – Maszol.ro

Az eseményről Lázár Erzsébet, illetve Köpeczi Judit és Benedek István számolt be a sajtónak. Elmondták, Lengyelországban egy 25 éves személy volt a donor, aki közel két liter csontvelőt adományozott, amelyet repülőgéppel szállítottak Bukarestbe, onnan pedig Marosvásárhelyre, hogy megmenthesse annak a fiatalnak az életét, aki három hónapja várt erre a pillanatra, és aki így életét a transzplantációs központ munkaközösségének köszönhet.

„Életben tartottuk, pedig már szinte a halálán volt, de nem hagytuk, küzdöttünk érte” – magyarázta Benedek István hematológus szakorvos a maszol.ro-nak, hozzátéve, hogy a csontvelőlevétel nem egy könnyű feladat, a donor altatásban van olyankor és utána még napokig kezelésre szorul. „De szerencsére vannak ilyen önzetlen emberek és az európai transzplantációs regiszter is működik, a rendszer beindult” – mondta az orvos.

A csontvelőátültetés 2001-ben indult Marosvásárhelyen, azóta számos sikeres műtétet végeztek, ahogy a klinika vezetője elmondta, leginkább a fogorvosok és a háziorvosok küldik el betegeiket kivizsgálásra. A diagnózist két óra alatt megállapítják, hamar kiderül, hogy az illető személynek milyen betegsége van.

„Nagyon kevesen vagyunk, de nagyon jó csapatot alkotunk, itt mindenki egyformán kiveszi a részét a munkából: orvosok, nővérek, takarítónők egyaránt. Ha kell, 10-12 órát is dolgozunk egy nap, mindent megteszünk a betegeinkért” – hívta fel a figyelmet Benedek professzor, nem győzve hangsúlyozni, hogy mindazt, amit tesznek nem pénzért teszik, mert ha az anyagiak lennének a fontosak, akkor külföldre mentek volna szakmát gyakorolni.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Az idén ez volt a 31. beavatkozás, a következő transzplantációhoz Németországból érkezik a csontvelő. Ahhoz, hogy megfelelő szervdonort találjanak, legkevesebb ötvenezer donorra van szükség, hiszen kompatibilisnek kell lennie a beteggel – ecsetelték az újságíróknak. A beteg, aki reggel átesett a csontvelőátültetésen, apláziában, vagyis csontvelőelégtelenségben szenvedett, állandó fertőzéseken ment át, az immunrendszere teljesen le volt gyengülve, az orvosok állandóan attól rettegtek, hogy mikor fog meghalni. Most ellenben jól van, a vérnyomása jó, várják, hogy elkezdődjön a vörös- és fehérvértestek termelődése. A rehabilitáció hosszú folyamat, egyelőre steril környezetben tartózkodik, ahová senki nem mehet be, kivéve a kezelőorvosát, ő is csak megfelelő felszerelésben.

    Forrás: Maszol.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top