Provokál és kötelez a Vásárhelyi Forgatag

Művészeti vezetővel gazdagodott a Vásárhelyi Forgatag szervező stábja: az idei évtől Sebestyén Aba színművész, a Yorick Stúdió vezetője felügyeli a marosvásárhelyi magyar napokként elhíresült rendezvény programját, amelyet idén augusztus 27. és 31. között tartanak.

vasarhelyi-forgatag1

Múlt évben még a színházi programok összeállításában segédkezett a marosvásárhelyi színművész, idén pedig már művészeti igazgatóként tevékenykedik a rendezvényen Sebestyén Aba, akit tegnap sajtótájékoztató keretében mutattak be a szervezők.

„Kivételes helyzetbe kerültem ezzel a felkéréssel, ami egyszerre megtisztel, ugyanakkor provokál és kötelez, hiszen a szervező kollégák részéről azt a felkérést kaptam, hogy idén művészeti szempontból felügyeljem a Forgatagot. Ez annál is inkább nagy kihívás, mert múlt évben nagyon jól sikerült Forgatagot tudhattunk magunk mögött” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Sebestyén Aba, aki főként művészeti szempontból koordinálja a rendezvényt.

Bevallotta: tervükben áll színházi szempontból is nyitni a román közösség felé, és egy sokkal konkrétabb, átláthatóbb üzenet küldeni feléjük a Forgatagon.

„Van, mit megmutatni, ezért is született a Forgatag. Itt vagyunk, itt létezünk ebben a közösségben, hagyományaink vannak, sőt van kortárs kultúránk is” – tette hozzá a művészeti vezető. Rámutatott, a művészetek mellett természetesen a populáris programok is helyet kell, hogy kapjanak a Forgatagon, de csakis a minőség jegyében.

vasarhelyi-forgatag2

A tavalyi állandó kérdés, a helyszín tekintetében Soós Zoltán fesztiváligazgató elmondta, egyelőre a tavalyi helyszínekkel számolnak, a múzeummal, színházzal, a Teleki Tékával, zsinagógával és egyéb kulturális intézményekkel, valamint természetesen a Maros-parttal. A marosvásárhelyi közterek használatáról nem szívesen nyilatkozott Soós Zoltán, elmondása szerint ugyanis még nem tudják, a városvezetés hozzáállásában áll-e be változás.

Portik Vilmos főszervező a Forgatag anyagi részéről beszélt, rámutatott: úgy tűnik, idén is egyrészt a magyar kormány lesz a rendezvény támogatója, másrészt a vásárhelyi vállalkozók, aki a tavalyi évben is nagy arányban támogatták a fesztivált. Jó hír azonban, hogy a Marosvásárhelyért Egyesületet felvette a Bethlen Gábor Alap a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, ami azt jelenti, hogy meghívásos pályázatra jelentkezhettek, amely révén remélhetőleg az egyesület működése is biztosítva lesz a következő egy évre.

Újdonságnak számít az is, hogy a Vásárhelyi Forgatag és az Egerszeg Fesztivál között együttműködés körvonalazódik, ennek első lépéseként népzenei és néptánc programokkal küld Marosvásárhely a május 16-18. közötti Egerszeg Fesztiválra Zalaegerszegre, augusztus végén pedig a tervek szerint egész napos programsorozattal fognak megjelenni az egerszegiek is a Vásárhelyi Forgatagon.

Share this post

PinIt
scroll to top