Régenben gyártott traktorok a piacon

Az Irum Régen vállalat piacra dobta a mezőgazdaságban használatos traktorok első szériáját. A szászrégeni cég Fehéroroszország támogatásával és közreműködésével hozta létre a gyártmányt, amelynek első példányait már kiszállították a megrendelőkhöz.

A traktorokra 2 év jótállást vállalnak, átlagáruk 16 ezer euró plusz ÁFA, ez azonban a haszonjárművek felszereltségétől és teljesítményétől függően változik – tudtuk meg az Irum Régen eladási igazgatójától.

Jelenleg a traktorokat csupán Romániában, illetve Irakban tudják forgalmazni, de a közeljövőben a nyugati piacot is meg szeretnék célozni.

Az Irum vállalat erőssége a több mint 60 éves múltja. Korszerű gépekkel dolgoznak, modern környezetben. A cégnek az ismertséget a TAF típusú fakitermelési traktorok hozták meg. A gyártók azonban remélik, hogy a TAG elnevezésű mezőgazdasági traktorok is legalább ekkora sikert vonnak maguk után. Kereslet van a haszonjárművek iránt, mivel egyszerűek és olcsón fenntarthatók – tette hozzá az igazgató.

Slavic Andrea

Share this post

PinIt
scroll to top