Rekordokat döntött a 2022-es Vásárhelyi Forgatag: „Ilyen sok embert még soha nem sikerült kimozdítani”

A legsikeresebb Vásárhelyi Forgatag zárult vasárnap. Nem csak számok, de pozitív visszajelzések tekintetében is sikernek könyvelhető el a rendezvény, amelyen hétköznap naponta 10 ezer látogatót számoltak, az utolsó két napban, szombaton és vasárnap viszont rekordszámban, mintegy 50 ezren vettek részt a nappali programokon és esti koncerteken összesen.

Rekordokat döntött a 2022-es Vásárhelyi Forgatag: "Ilyen sok embert még soha nem sikerült kimozdítani"

A Vásárhelyi Forgatag szervezői

Jakab Orsolya főszervező szerint a záró sajtótájékoztatón az örömé és a háláé kell legyen a szó elsősorban.

„Örömmel könyvelhettük el a szervező csapat és partnereink részéről is, hogy az idei kiadás talán az egyik legsikeresebb Forgatagok egyike volt. Ilyen sok embert még soha nem sikerült kimozdítani, megmozdítani. Becsléseink alapján naponta 10 ezer látogató, résztvevő volt jelen a rendezvényen. A napi résztvevői számokat elemezve, látható volt, hogy szombaton és vasárnap rekordot döntöttük. A vasárnapi programokon és záró koncerteken összesen 50 ezren vettek részt” – értékelte számokban a rendezvényt Jakab Orsolya, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője. Hozzátette, örömmel tapasztalták azt is, hogy idén szép számmal vettek részt a rendezvényen a román ajkú lakosok is.

„A Vásárhelyi Forgatag célja volt mindig a román lakosság megszólítása is. Kultúránk, értékeink megismertetése továbbra is cél marad. Ezért sokat dolgozunk minden évben” – mutatott rá Jakab Orsolya, aki szerint kijelenthetjük, hogy ez a családi esemény ma már minden marosvásárhelyihez eljut és mindenkihez tud szólni.

Jakab Orsolya

A főszervező hangsúlyozta, hogy nem fesztiválként, inkább családi rendezvényként definiálják a Vásárhelyi Forgatagot, ezen a téren is sikerült idén kiteljesedni: a gyönyörű vár udvara biztonságos környezet volt a gyermekek és családok számára, ráadásul a kicsi, nagy, idős és fiatal is kedvére válogathatott a színes programok közül. „Célunk a továbbiakban is az, hogy értéket teremtsünk, közösséget, a közösségi érzést, az összetartozást erősítsük” – jelentette ki a főszervező.

Hozzátette, a legnagyobb kihívás minden évben, így idén is az anyagi források előteremtése volt, és ez lesz jövőre is a legnehezebb, hiszen mindenki által ismert, hogy egyre nehezebb gazdasági körülmények jönnek, így azzal számolnak, hogy a tizedik, jubiláló Forgatagot kevesebb költségvetésből tudják majd megvalósítani. Idén a Forgatag mintegy 1 300 000 lejes költségvetésből gazdálkodott, amelynek terhét, mintegy hetven százalékban anyaországi pályázati forrásokból sikerült biztosítani, illetve helyi, önkormányzati és megyei forrásokból, valamint helyi mecénások segítségével, melyekhez a partnerek közreműködése is sokat hozzáadott.

Molnár Imola

Molnár Imola, a Forgatag programigazgató arról beszélt, hogy két nagy pillére van a rendezvénynek minden évben: egyrészt a bejáratott, jól megszokott programok, másrészt az újdonságok, amelyekkel minden évben igyekeznek előrukkolni. Idén kiemelten figyeltek a fiatalok megszólítására, elsősorban esti szórakozást, egy tematikus afterbulit szerveztek számukra, de nap közben is igyekeztek őket érdeklő programokkal jelentkezni, beszélgettek például a globális felmelegedésről, a filmrendezésen, rajzfilmrendezésen át a felnőtté válásig, a szexuális neveléstől a megfelelni vágyásig, vagy a különböző függőségekig sok minden szóba került. Első alkalommal sikerült együttműködni a Mathias Corvinus Collegiummal, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökséggel – hangsúlyozta Molnár Imola programigazgató.

A Forgatag egyik fő partnerének számító Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány részéről Kelemen László elnök vett részt a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a 2019 óta működő intézmény már a kezdetek óta része a Forgatagnak, a népművészeti programok egyfajta koordinációját végzik. „Igyekeztünk a népművészeti programokat úgy szétosztani, hogy a kultúra iránt érdeklődő közönséget ne osszuk meg. Ebben azt gondolom, sikeresek voltunk, és megtaláltuk a helyünket a Forgatagon belül” – fogalmazott Kelemen László, rámutatva, hogy a népi mesterségektől az élőszavas népmesemondásig, a néptánc és népzene különböző formájáig mindennel jelen voltak.

Kelemen László

„Az élőszavas mesemondást szeretnénk visszavezetni a társadalomba. Azt látjuk, hogy az elidegenedés ellen a legjobb fegyver a népi kultúra” – mondta Kelemen László, és hozzátette, hogy a váron kívül a Borudvarban is programokkal voltak jelen. „Marosvásárhelynek múltja és jelene van, nekünk az a dolgunk, hogy megmutassuk azt a láthatatlan szálat, ami ebben a városban is jelen van és az embereket ide köti, és nem hagyja őket a világban kóvályogni Londontól Los Angelesig. Azt tapasztaltuk, hogy aki a saját kultúrájában otthon van, az nem szívesen hagyja ott azt”.

A Forgatag szervezői megköszönték a marosvásárhelyieknek, a Maros megyeieknek és mindenkinek, hogy ellátogattak a Vásárhelyi Forgatagra és részt vettek a programokon. Elmondhatják, hogy civilizált, rendszerető, igényes látogatókkal forgatagoztak, akikkel jövőre is szeretnének találkozni, a X. Vásárhelyi Forgatagon.

Share this post

PinIt
scroll to top