A Marosvásárhelyi Tanács ma dönt a 2-es iskolát képviselő hivatalos személyről, ami azért fontos, mert határozattervezet csatolmányában a tanintézménybe kinevezendő, a városi tanácsot képviselő személy Maria Cioban, a polgármesteri hivatal jegyzője, akiről kiderült több ízben, hogy nem támogatja a 2-es számú Általános Iskola Dr. Bernády Györgyre való átkeresztelését.
“Iskolanévadás ügyben számos alkalommal találkoztunk a város jegyzőjével, aki minden találkozásunknál azt ecsetelte miért nem lehet az általa megfogalmazott és jóváhagyott tanácsi határozatot életbe léptetni” – írják a vasarhely.ro-hoz eljuttatott közleményükben a Bernády György névadásért létrejött szülői akciócsoport tagjai.
Hangsúlyozzák, hogy noha az RMDSZ tisztségviselői nyilatkozatok szintjén stratégiai fontosságúnak deklarálják a Dózsa György utcai iskolát, a határozattervezet alapján ez nem érhető tetten.
“A 2-es Számú Általános Iskola esetében a magyar tanulók létszáma (több mint 50 százalék) is indokolja, hogy magyar tanácsos képviselje a tanácsot az intézményben” – hangsúlyozzák a szülők. Hozzáteszik, a 48 iskolai és óvodai intézménybe kinevezendő tanácsosok közül csak 18 intézmény esetében szerepel RMDSZ-es tanácsos és nem legkevesebb 21, mint ami a politikai algoritmus szerint megilletné.
Mint ismeretes, a tanács 2011. szeptember 29-én a 312-es határozatával döntött a város iskoláinak vezetőségeibe juttatandó képviselők névjegyzékéről. A 2-es számú Általános Iskolába a városi tanács tavalyi szeptemberi ülésén két tag helyett csak egyet delegált, és ezt sem az RMDSZ frakció kebeléből, noha ekkor már több mint két hete zajlott a Bernády névadási akció.
Legfrissebb hírek
A Bernády akciócsoport egy korábbi közleményének hatására a március 29-i tanácsülésen a közgyűlés megszavazta Dr. Benedek István, Csegzi Sándor RMDSZ-es és Moldovan Octavian Dan szociáldemokrata párti tanácsosok részvételét az iskola vezetőségébe, és a 9 tagú testületet 13-ra növelte.
Forrás: Vasarhely.ro