Románia 323 ezer állampolgársági kérelmet dolgozott fel 1991 és 2012 között

Románia 323 049 állampolgársági kérelmet dolgozott fel 1991 és 2012 között, ebben az időszakban összesen 449 783 ezer kérelmet nyújtottak be a román állampolgársági hatósághoz – közölte szerdán Bukarestben a Soros Alapítvány.

Az Agerpres román hírügynökség tudósítása szerint az alapítvány szerdán ismertette a román állampolgárság kérelmezéséről és megadásáról szóló jelentését. E szerint a feldolgozott kérelmek közül szinte valamennyi esetében kedvező válasz született. A jelentés szerint mintegy 125 ezer kérelem elbírálása van még folyamatban. Megállapítják, hogy 2012 volt az első esztendő, amikor az évente benyújtott kérelmek száma csökkent. Tavaly 87 ezer kérelmet regisztráltak a 2011-ben jegyzett 100 ezerhez képest.

A jelentés felhívja a figyelmet, hogy egy iratcsomó keretében gyerekek számára is kérnek állampolgárságot, de azok nem szerepelnek külön a nyilvántartásban. Ezért az alapítvány becslése szerint 1991 óta körülbelül 400 ezer személy kapott román állampolgárságot, akikhez még várhatóan hozzáadódik 150 ezer személy a már jegyzett kérelmezők közül.

A jelentés szerint az állampolgárságért folyamodó moldovai állampolgárok többsége nem kíván Romániába költözni, többségük otthon marad, hiszen az állampolgári esküt a többségük a Moldovai Köztársaság román diplomáciai kirendeltségein teszik le. Az alapítvány szerint az esküt csak azok tehetik le Bukarestben, akiknek az állandó lakhelyük Romániában van. Ezeknek a száma azonban 2011-ben 5 ezer volt, 2012-ben pedig 2600.

A román kormány 2010-ben határozta el, hogy módosítja az 1991 óta hatályban lévő állampolgársági törvényt. A rendelkezés kibővítette azoknak a leszármazottaknak a körét, akik állampolgársági kérvénnyel fordulhatnak a román államhoz. A beadványok elbírálási idejét hat hónapról öt hónapra csökkentették. A román állampolgárság megítélésének folyamata ekkortól gyorsult fel.

Share this post

PinIt
scroll to top