Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága: Tőkés méltatlan a kitüntetésre

Méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága a román állami kitüntetésre, és úgy döntött, az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását kéri az elnöki hivataltól – jelentette be a testület szerdai ülése után Ionel Haiduc, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság elnöke.

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Az érdemrend becsületbírósága öt igen szavazattal egy tartózkodás mellett hozta meg döntését. Tőkés László ügyvédjével, Kincses Előddel korábban távozott a testület szerdai üléséről, tiltakozásul amiatt, hogy a testület – elmondása szerint – megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot.

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Share this post

PinIt
scroll to top