S elsüllyedünk, ha nincsen partunk…

Lélekvédő találkozás

Harmónia

Délutántól sötétedésig égtek a gyertyák múlt pénteken a Bolyai Líceum dísztermében – gitár- és hegedűszó, emberi szó és a szavak között békét termő csend ünnepelte az életet az öngyilkosság-megelőzés világnapján. A Segítők Baráti Köre és a Família Családsegítő Centrum közös rendezvénye József Attila szellemének megidézésével indult, „kerekpadló” – beszélgetésként folytatódott, végül a meghívott szakemberek és a szép számú közönség rövid párbeszédeként teljesedett ki.

– Nem számítottam ekkora érdeklődésre, talán azért sem, mert fiatal koromban tabutémának számított az öngyilkosság – kezdte megnyitó beszédét dr. Csegzi Sándor alpolgármester, a világnap védnöke. – Rájöttem, hogy én is a veszélyeztetett kategóriába tartozom, hiszen magyar nemzetiségű értelmiségi vagyok és életem felét falun töltöttem – tette hozzá az alpolgármester, aki a továbbiakban a 2000-ben emelkedő tendenciát mutató, később újra csökkenő öngyilkossági ráták okait fejtegette és a család, illetve a hit megtartó erejét hangsúlyozta. Ezt követően prof. dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora legbensőbb kétségeit osztotta meg az egybegyűltekkel a közelmúlt egy szomorú történésével kapcsolatban.

– Az idei évzáró előestéjére egy tragikus eset vetett árnyékot: egy háromszéki diákunk felakasztotta magát. Mi késztethet egy fiatalembert erre a lépésre? Tudtak volna a tanárok, diáktársak segíteni rajta? Eddig úgy gondoltam, a kétségbeesés ellenszere a tanulás, amely előbbre visz, jövőt mutat. És mégsem egészen így van. Felmerült bennem a kérdés, nem volt-e túl szigorú az egyetem és a szigorúság mellett nincs-e szükség több empátiára? Ez a történet mindannyiunk felelősségére figyelmeztet – hangsúlyozta a rektor, akinek kezdeményezésére lelki segélyszolgálat indult a Sapientián.

„Nekem megvan mindenem”

József Attila emlékét Farkas Ernő magyar szakos tanár a költőóriás Szép lobogóval vagy anélkül című versével elevenítette fel, melynek utolsó sora – „s elsüllyedünk, ha nincsen partunk” – a továbbiakban a rendezvény mottójává vált. Farkas Ernő a magyar irodalom számos géniuszánál felfedezni vélte a létből való kilépés szándékát:

– Petőfi elébe ment a kozákoknak, Vörösmarty alkoholizmusa is látens öngyilkosság. Márai is a térvesztés áldozata – hallhattuk az elit önpusztításának jelenségére is kitérő, érdekfeszítő előadás során, melynek egyik fontos következtetése: „a tömegkultúra elmossa a partokat.”

Dénes Előd református lelkipásztor megzenésített József Attila verseivel teremtett hangulatot az önreflexióhoz, majd egy 42 éves férfi nem mindennapi vallomása következett.

– Amikor hat évvel ezelőtt elkövetett öngyilkossági kísérletemre gondolok, mindig elszorul a szívem. Mi vezetett oda? A szeretethiány, a kilátástalanság, az akaratosságom. Mi volt a legnehezebb? A búcsúzkodás. Tudtam, hogy azt józanul kell megtennem – kezdte az emlékezést Bálint Ferenc, aki alkoholfüggőként hajléktalanná vált, megfagyva találták az utcán, végtagjait is majdnem elveszítette. A Bonus Pastor Alapítvány magyarózdi drogterápiás otthonában talált igazi segítségre, most már ő is ott dolgozik.
– Nekem megvan mindenem: lelki békém és Istenem. Szeretem a munkahelyem, értékelem önmagam és mindig hangoztatom, hogy kegyelem az életem – zárta bemutatkozóját Bálint Ferenc.

Szakemberek emlékei

A rendezvény második felében Dr. Hecser László, a Maros Megyei Igazságügyi Orvostani Intézet vezetője, Csibi Erika a Marosvásárhelyi Börtön pszichológusa, Adorján Kálmán, a Református Mentő Misszió, illetve a Bonus Pastor Alapítvány lelkipásztor-munkatársa, P. Jakabos Barnabás, jezsuita szerzetes, egyetemi lelkész, Korodi Csaba kórházlelkész, László Enikő, iskolapszichológus, pszichoterapeuta és dr. Rácz Attila elmegyógyász beszélgetett az öngyilkosság jelenségéről a moderátor szerepét betöltő Kovács Réka Rozália pszichológussal. Dr. Hecser László az öngyilkossági ráta külföldi és hazai alakulását ismertette. Csibi Erika elmondta, hogy a börtön falai között töltött 13 év alatt egyszer sem találkozott befejezett öngyilkossággal, kísérletek azonban szinte naponta előfordulnak, ugyanakkor az öncsonkítás is gyakori, amelyet a kiskorúak gyakran feszültségoldóként, a lelki gyötrelmek enyhítésére követnek el. Az öngyilkossági kísérletek azoknál az elítélteknél fordulnak elő leginkább, akik nem antiszociálisak és így nehezebben tudják elfogadni a rács mögötti durva világot. A családban elkövetett bűncselekmények elkövetői fokozottan veszélyeztetettek. Finalizált szuiciddel László Enikő iskolapszichológus sem szembesült eddigi pályája során, azonban évente több öngyilkosságot megkísérelt fiatallal kapcsolatba kerül.

– Úgy gondolom, hogy a serdülők nem akarják igazán megtenni a végzetes lépést, de nem bírják elviselni azt az állapotot, amiben vannak. Tizenévesen nagyon gyakoriak az érzelmi hullámzások, a depresszióra való hajlam, megfelelő támogatás nélkül könnyen kicsúszhat a lábuk alól a talaj.

– 800-900 szenvedélybeteggel kerültem kapcsolatba munkám során, közülük körülbelül 80-an vesztették életüket, öt esetben egyértelműen öngyilkosságról volt szó. Két esetben szerfogyasztás nélkül tették meg a végzetes lépést – mondta Adorján Kálmán, aki életének egy fontos felismerésére is visszaemlékezett.

– Egy 60-as éveiben lévő, alkoholfüggő férfi 12 napos rövidterápián vett részt nálunk. Ezt követően abbahagyta az ivást, de mély depresszióba esett. Amikor néhány hónap múlva meglátogattam otthonában, nem vettem észre, milyen rossz lelki állapotban van, de egy későbbi találkozásunk alkalmával elmondta, milyen sokat jelentett neki, hogy akkor elmentem hozzá. Ekkor jöttem rá arra, mennyire fontos, hogy egymás számára partként jelen legyünk. Jakabos Barnabás szintén az őszinte, emberi kapcsolatok védelmező erejéről beszélt.

– Egy Maros menti faluból, egy igen életerős közösségből származom. Ott nyitottak voltak egymással szemben az emberek. Gyermekkoromból nem is emlékszem öngyilkosságra. Gyülekezeti szolgálatom során viszont annál több tragikus kimenetelű esettel találkoztam. Egyszer egy sokgyermekes család gondjait próbáltam magamra venni, a családfőt mégsem tudtam visszatartani a végső lépéstől. Hazaszökött a kórházból és felakasztotta magát. Akkor éreztem először azt a tehetetlenséget, amit az öngyilkosságot elkövetett személyek környezete megtapasztal.

Tízparancsolatból iránytűt

– Milyen út vezet a végzetes döntésig? – tette fel a kérdést beszélgetőtársainak Kovács Réka.

– Az előzményeket szinte fénymásolni lehet: nehéz gyermekkor, szülői erőszak, menekülési vágy, elzüllés, a kiszorítottság érzése – sorolta Csibi Erika, aki arra is felhívta a figyelmet, a börtönbe kerülő fiatalok leginkább az első hónapban veszélyeztetettek.

– A pszichiátria sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben, mégis rossz helyen keresi a problémák megoldását, mert félrevezető statisztikai adatokra alapoz. Köztudott, hogy a magyar nemzetiségű értelmiségi férfiak körében a leggyakoribb a szuicid jelensége, de ezzel még egyetlen konkrét okot sem neveztünk meg – kezdte eszmefuttatását dr. Rácz Attila elmegyógyász. – Sosem azért vet véget valaki az életének, mert elhagyta a párja, kidobták a munkahelyéről. A világi ok csak látszat, az öngyilkosság tulajdonképpen egy tudatállapothoz kötődik. Ami a depressziót illeti, a tudományos állásponttól eltérően azt nem kémiai elváltozások okozzák, hanem éppen fordítva, a depresszió idézi elő ezeket az elváltozásokat. Így a gyógyszeres kezelés csak tünetmentesít, a beteg látszólag jól van, de igazán nem jön helyre, viszont esélyt kap, hogy mozgósítsa erőforrásait – hangsúlyozta az elmegyógyász, majd így folytatta: – Mindenkiben van egy gyermeki én, az pedig bármit hall, elhiszi, nem tud különbséget tenni igaz és hamis, valóság és illúzió között. Ez az oka annak, hogy sokszor rossz döntéseket hozunk, amelyeknek következtében beszűkülnek a lehetőségek. A rossz döntések során külső tényezőkre bízzuk a sorsunkat, így elveszíthetjük az életösztönt. Pedig a boldogság érzése bennünk teremtődik meg. Azt szoktam mondani, a helyes döntések megtalálásában leginkább a Tízparancsolat segíthet. Minél nagyobb összhangban vagyunk a Teremtővel, annál kevésbé szenvedünk – fejtette ki dr. Rácz Attila, aki az öngyilkossággal meg nem szüntethető én-tudat túlélésének, és ezáltal a szuicidot elkövetett egyén további gyötrelmeinek elméletét is megfogalmazta. Korodi Csaba kórházlelkész a „Mit tehetünk?” kérdésre így válaszolt:

– Nincs szebb feladat, mint meglátni azt, akinek támaszra van szüksége, és útitársként mellé szegődni. A segítő útitársnak mindig ritmusban kell haladnia azzal, akit elkísér. Ezt hiányolom leginkább a társadalomból.

A beszélgetés ötletbörzével zárult, melynek során a meghívott szakembereknek és a közönségnek ugyanazt a mondatot kellett befejezni: Én úgy másztam ki a gödörből… Végül egyetlen szóban fogalmazták meg a résztvevők a találkozó lényegét. „Isten, remény, vagyok, part” – hangzott fel mindegyre a csendben, amelyet a Bolyai udvarára is magukkal vittek az életigenlők. Egymás után gyúltak meg itt is a tenyérnyi fények.

Nagy Székely Ildikó, Népújság

Share this post

PinIt
scroll to top