Schefler Emese az Erdély Tv új hírolvasója

Schefler Emese 2007-től dolgozik a Rádió Gagánál, mint szerkesztő és hírolvasó. Az elmúlt másfél évben, az Erdély Tv magazinfelelőseként tartotta a frontot. Novembertől váltotta Szabó Emesét (aki újra anyai örömök elé néz) a hírolvasói székben.

schefler-emese

„A hírolvasás az a műfaj, ami a legközelebb áll hozzám. Részben az elmúlt hét év tapasztalatából adódóan, illetve minden szerénytelenség nélkül, őszintén érzem, hogy az adottságaim is ezen a területen tudom a legjobban kamatoztatni.” – nyilatkozta Schefler Emese.

Emese azt is elárulta, hogy ebben a műfajban az ember soha nem lehet elbizakodott, hiszen bármikor történhet élő adásban gyors, hideg fejet igénylő feladat.

„ Minden napnak, úgy futok neki, hogy ma egy kicsit jobban szeretném csinálni, mint tegnap. A legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogy félre kell tenni minden aznapi személyes tapasztalást, hatást és összpontosítani kell a feladatra, vagyis a tények közérthető, tiszta, egyértelmű közvetítésére.” – tette hozzá a híradós.

Emese egy nagyon személyes élményét is megosztott, nagymamája évekkel ezelőtt megjósolta televíziós hírolvasói pályafutását. A versenyvizsga eredményhirdetésekor, Emese elsőként nagymamájának mondott köszönetet, aki már csak odaföntről vigyázza unokája életét…

Schefler Emese kéthetente fogadja ezentúl az Erdély Tv nézőit, a Híradó délutáni, illetve az esti kiadásával, váltva Bartha Emőkét.

Share this post

PinIt
scroll to top