Sikeres volt a X. Önkéntes tábor Nyárádszeredában

A Gyulafehérvári Caritas idén is megszervezte önkéntes táborát, amelyre július 8 – 14. között került sor Nyárádszeredában. A tábor szervezésébe aktívan bekapcsolódott a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet is.

onkentestabor2013sze-0219

A táborlakók a helyi közösség fiataljaival és mesterembereivel összefogva igyekeztek szebbé tenni a települést és tartalmasabbá tenni a helyi közösség életét, a tábor ideje alatt megvalósuló fizikai és közösségépítő tevékenységek által.  Mindezek mellett a tábor kitűnő lehetőség volt, hogy a különböző településeken önkéntes munkát végző fiatalok és örök fiatalok találkozhassanak, megismerjék egymást, megosszák tapasztalataikat.

A hét folyamán a közel 100 fős csapatnak sikerült a nyárádszeredai iskolát és óvodát átköltöztetni az új épületbe, a régi épület leendő tornatermének padlózat felszedni, a falakat megszabadítani a budai földtől és az iskola cserepeit átforgatni, kijavítani a tetőzeten található apróbb hibákat. Az önkéntesek és a helyi fiatalok összefogásával sikerült az andrásfalvi temető takarítása, a gazzal benőtt részek rendbetétele. A Szentannán készülő ravatalozó tetőzete felújításra szorult, a csapat fáradságos munka során ezt a problémát is megoldotta. A Nyárádszeredához tartozó, de távol eső székelybői kultúrotthonba is ellátogatott egy kis csapat, ahol a színpad bontásában segédkeztek, de az udvaron található fák törzsének meszelésével és a művelődési ház kapujának újrafestésével is igyekeztek szebbé tenni a festői környezetben elterülő kis települést.  Két nap alatt sikerült a Kistérségi Társulás székhelyén egy parkot kialakítani. A már kopott, rozsda marta hídkorlátokat izzasztó munkával lecsiszolták és újrafesteték, új színt adva a munkára fogott öltözetnek is. Az utolsó munkanapon még jutott idő, hogy a nyárádszeredai ravatalozónál található haranglábat újrafesse egy lelkes csapat, ez idő alatt a fiúk egy része összegyűjtötte a kidobásra váró elektronikai hulladékot és foszlott, használt ruhákat a helyi lakosoktól.

onkentestabor2013cs-0495

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    A legfiatalabbaknak szánt gyerekprogram is nagy sikernek örvendett, az önkéntesek öt napon keresztül, naponta 80-100 gyereknek biztosítottak színes programot, az utolsó napon a szülőknek is bemutattak egy rögtönzött kis műsort a hét során tanultakból.

    A táborlakok délutánonként se unatkozhattak, volt móka és szórakozás, tartalmas előadások és színes programok. Minden délután működött a társasjáték terem, a csendes sarok, a klubb teázó, voltak sporttevékenységek, de nagy sikert aratott Nemes Gyula helytörténeti előadása is. Csütörtök délután került sor a kiérdemelt pihenésre, amikor a résztvevők a bözödi tó partján pihenhettek, gyűjthettek energiát a hátralevő munkanapokra. Az esti szórakozást minden nap más formában biztosították a szervezők, volt táncház,  filmszínház, fergeteges buli, tábortűz és egy különleges esti  beszélgetés is.

    Nem volt könnyű, de sikerült a vállat a munkát tisztességgel befejezni, ezért köszönet minden önkéntesnek, jó volt együtt dolgozni, szórakozni, feltöltődni.

    A tábor megvalósulását nagymértékben segítette és támogatta a Nyárádszereda Polgármesteri Hivatala, de az önkéntesek munkáját felkarolva a tábor kiadásainak egy részét magára vállalta Székelyudvarhely Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.

    Szigeti Szenner Szilárd

    Share this post

    PinIt
    scroll to top