A téli időszakban a fűtéspótlék mellett értékjegyekkel és heti három étkezéssel támogatja a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a szegény családokat.
Az önkormányzat nyilvános társadalmi szolgáltató-osztályán máig összesen 3800 kérés gyűlt be a fűtéspótlék igénylésére – gázzal való melegítés esetén, míg a központosított fűtésrendszerhez tartozók eddig 500 iratcsomót nyújtottak be.
A Polgármesteri Hivatal képviselői szerint, közel 4800-an újították fel a 70 lejes értékjegyekre vonatkozó kéréseiket. Erre a segélyre idén is az egyedülálló személyek jogosultak, a fogyatékkal élők, illetve azok a családok, amelyekben a nettó egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 615 lejt.
A kuponokat 2012-ben is élelemre, gyógyszerre vagy egészségügyi eszközökre lehet beváltani. Fontos, hogy a megvásárolandó termékek összege üsse a jegy értékét, ugyanis visszajárót nem adnak a kuponok után. Az értékjegyeket továbbá sem dohányárura, sem alkoholra nem lehet váltani.
Teljes gőzzel dolgoznak a napi három étkezést fedező projekten is, amelyről szóló rendeletet októberben fogadta el a Helyi Tanács. A támogatás azon alacsony jövedelemmel rendelkező családoknak szól, amelyekben az egy főre eső havi bevétel nem haladja meg a 786 lejt, illetve az egyedülálló személyeknek, akik jövedelme nem lépi túl az 1082 lejt. Akik ezen kategóriák valamelyikébe beletartoznak, 14 lej értékű menüben részesülhetnek, heti három alkalommal.
Mindezek mellett, még érvényben van az önkormányzat kiskazánok beszerelésére vonatkozó ajánlata is. Ennek értelmében, 1816 lejes segélyt kapnak azok a lakástulajdonosok, akiknek kényszerből kellett leválniuk a távfűtésrendszerről, illetve egy főre eső havi jövedelmük nem haladja meg a 786 lejt – családok esetében, vagy az 1082 lejt – egyedülálló személy esetén.