Ştiinţescu Alap: tudományos projektek a Maros megyei diákok számára

A Ştiinţescu Alap a Marosszéki Közösségi Egyesületnek, a Romániai-Amerikai Alapítvánnyal és a helyi vállalatokkal közösen támogatott kezdeményezése.

tudomany

„A kezdeményezés által a STEM-terület (tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika) iránti érdeklődést szeretnénk felkelteni a diákok körében, azoknak a tanároknak, szülőknek, vállalkozóknak és alkalmazottaknak a támogatásával, akik fontosnak tartják, hogy a tudomány szépségét továbbítsák a közösség legfiatalabb tagjainak. Célunk, hogy a tanulók felfedezzék, hogy a tudomány érdekes, vonzó és izgalmas. Szeretnénk, ha a fiatalok megértenék a tanultak hasznosságát a hétköznapi gyakorlati dolgokban, amelyekkel szembesülnek a mindennapok során. Más szóval, kreatív és innovatív projekteket várunk, amelyek „megfertőzhetik” a vasárhelyi közösséget, amelyek révén a diákok felfedezhetik, mennyire lenyűgöző is a tudomány” – jelentette ki Ştefan Molnár, a Ştiinţescu Alap megyei koordinátora.

Ştefan Molnar hozzátette, reményeik szerint a projektek nem csak inspirációforrásként szolgálnak majd az új fejlesztések terén, hanem segítenek a tanulóknak aktívan bekapcsolódni a tudományos munkába, felfedezni a természet csodáit, megérteni az emberiség legnagyobb találmányait. A kezdeményezés révén a tanulók megismerhetik a modern technológia előnyeit és innovatív ötletekkel hozzájárulhatnak majd a jövő technológiájának fejlesztéséhez.

Ştefan Molnar szerint a projekt hosszútávon növelheti a jövendőbeli pályaválasztók érdeklődését a STEM-terület tudományágai iránt, továbbá a helyi vállalatokat is arra ösztönzi, hogy aktívan bekapcsolódjanak a diákok gyakorlati oktatásába.

Mindazok a tanárok, nonprofit szervezetek, vagy oktatási intézmények, amelyek szeretnék felfedezni a Maros megyei diákok tudomány iránti szenvedélyét és elkötelezettségét, igényelhetik a támogatást projektjeik megvalósításához.

A 64 ezer lejes alapból olyan kutatásokat szeretnének finanszírozni, amelyek tudományos jelenségeket és fogalmakat magyaráznak és ültetnek gyakorlatba, továbbá lehetővé teszik, hogy a diákok múzeumokba, kutatóintézetekbe és laboratóriumokba is ellátogassanak munkájuk során.

Share this post

PinIt
scroll to top