Szimuláció: Súlyos közúti baleset 11 áldozattal Gernyeszegen

Ezzel a tematikával tartanak szimuláló gyakorlatot a marosvásárhelyi tűzoltók és életmentők a Maros megyei Gernyeszeg közelében ma, március 22-én, a bonyolult közúti balesetek megfelelő kezelésének érdekében.

A tervek szerint, a balesetben egy veszélyes anyagokat szállító jármű és egy utasokkal teli mikrobusz érintett, a sebesültek száma pedig eléri a 11-et.

A forgatókönyv azt írja elő, hogy a kisbusz 10 utasa, valamint a teherszállító jármű vezetője beszorult a roncsok közé. Az ütközés nyomán a teherautó nekicsapódik egy villanyoszlopnak, az pedig egy lakóházra borul. Az így keletkezett rövidzárlat során tűz üt ki.

Idő közben kiderül, hogy a teherszállító tartályából szivárog a veszélyes folyadék, és a szél hatására közel öt környező háztartás is veszélybe sodródik – vázolták fel a helyzetet a Maros Megyei „Horea” Vészhelyzeti és Tűzoltósági Felügyelőség képviselői.

A helyzet hatékony megoldására a felügyelőség a mobilis irányítóközpontot léptetik érvénybe, szakképzett orvosokat vonnak be, ugyanakkor lokalizálják és megszüntetik a keletkezett tüzet. Ezt követően kimentik a roncsok közül a beszorult sérülteket, és elsősegély-nyújtásban részesítik őket. Majd kiürítik a környező lakóházakat, meggátolva hogy a lakók belélegezzék a mérgező gázakat, végül azonosítják a teherautó tartályában lévő folyadékot.

A felügyelőség egy vízzel és habbal felszerelt tűzoltókocsival érkezik a helyszínre a szászrégeni kirendeltségtől, ugyanakkor a marosvásárhelyi kirendeltség szakemberei többek között egy roncsok közül kiszabadító speciális autóval, három személyzet- és sebesültszállító autóval, két SMURD mentőkocsival, két tűzoltókocsival, a mobilis irányítóközponttal és a tömegbalesetek esetére fenntartott beavatkozási járművel sietnek a mentésre.

Share this post

PinIt
scroll to top