Súlyosan bántalmaztak egy 10 éves kisfiút

Gyámszülei ütlegeltek egy 10 éves kisfiút, Marosszentkirályon. Az esetet egy amatőr videós lencsevégre kapta, szombaton este, a film pedig az illetékesek kezébe került.

A felvételen látszik, hogy a szociális gondozók a kisfiú fejére és hátára mértek jókora csapásokat ahelyett, hogy valóban gondját viselték volna, foglalkozásukból adódóan. A környékbeliek azt állítják, a gyámszülők többször is megverték „gyerekeiket”, azonban arra mindig vigyáztak, hogy ne hagyjanak nyomokat a kiskorúak testén, így a hatóságok eddig nem tudtak volna rájuk bizonyítani semmi törvénytelent.

Mi több, a gyerekek félnek bevallani, minek vannak kitéve nap mint nap. Constantin Doru, a Maros Megyei Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Igazgatóság szóvivője úgy nyilatkozott, nyomozást indítanak az ügyben, és ki fogják deríteni, hogy a videón látottak valósak-e. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a gyereket tényleg bántalmazták, a szülők munkaszerződését azonnal felbontják, a gyereket pedig más gyámszülők gondozására bízzák – magyarázta a szóvivő.

Az amatőr videót az Adevărul honlapján tekinthetik meg.

Share this post

PinIt
scroll to top