83 évvel ezelőtt ezen a napon született a négy esztendeje elhunyt író. Az emlékét elevenen tartó marosvásárhelyi civil szervezet, a Sütő András Baráti Egyesület kétnapos emlékrendezvényen idézi fel a Kossuth- és Herder- díjas alkotó személyiségét, életművét.
Június 19-én, szombaton a megyeszékhely a születésnapi események helyszíne. Délután 3 órakor Sütő András sírjánál lesz koszorúzás a református temetőben. 4 órára a Bernády Házba várják a közönséget. Kincses Előd, Kötő József, Nagy Pál és Bertha Csilla előadását, Kilyén Ilka versműsorát és a Tiberius vonósnégyes zenélését hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap az író szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódnak a rendezvények. Vásárhelyrôl reggel 9 órakor lesz az indulás a Bernády téri Teleky-ház elől. A pusztakamarási istentisztelet 11 órakor kezdődik a református templomban. Az íróról Pomogáts Béla irodalomtörténész beszél. Levetítik Vetési László filmjét a Mezőségről. Verset mond Kilyén Ilka. A szülői háznál koszorúzási ünnepség zajlik.
Az egyesület meghívójában Csoóri Sándor Hol vagy, Sütő András? című írásából idéznek részletet. Ebből ragadunk ki egy gondolatot a mai születésnapon: „Sütő András azok közé a magyar írók közé tartozik, akik a nyelv lángelméi és utcaseprői voltak egy személyben. Kosztolányi Dezső, Németh László, Cs. Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron, Nagy László, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és még jó lélekkel szaporíthatnám a névsort. Lapról lapra ilyen mondatokat olvashatunk minden művében: Tengerek nélkül is hajótöröttek vagyunk.”
A legméltóbb emlékezés, ha olvassuk műveit.