Szabó Emese az ETV Híradójának új arca

„Képernyőn lenni bárki tud, de attól lesz valaki jó televíziós szakember, ha másodpercek alatt képes szimpatikussá válni a nézők számára. Másképp rögtön átkapcsolnak – vallja Szabó Emese újságíró, aki az Erdélyi Magyar Televízió Híradójának új műsorvezetője.

Szabó Emese nem ma kezdte a szakmát: több mint egy évtizednyi Gaga rádiós és Duna televíziós karrier után döntött úgy, hogy az Erdélyi Magyar Televízió csapatát erősíti. November elsejétől Kántor Emőke mellett ő lesz a Híradó új arca.

Mint mondta, nagy kihívás és felelősség vezetni az ETV legfontosabb műsorát, de sokat segít, hogy már komoly tapasztalata van ebben a műfajban: a Gaga Rádióban hírszerkesztő és bemondó volt, később pedig a Duna Televízió marosvásárhelyi stúdiójának műsorvezetőjeként ismerhettük meg a képernyőn.

„Nagyon jól kell kommunikálni, valamilyen módon meg kell szólítani a nézőket. Manapság, amikor annyi televíziós csatorna van, egy jó televíziósnak az a dolga, hogy másodpercek alatt meghódítsa a nézőket. Hogy ennek mi a titka? Talán a témák tálalása, az érdekes témafelvetés és egy kedves hangszín, de fontosak az úgymond metakommunikációs formák is, az apró finom gesztusok: tehát nagyon sok mindentől függ az, hogy egy televíziós bemondó szimpatikus-e vagy sem a nézőknek” – avat be szakmai hitvallásába Szabó Emese, aki nagyon bízik abban, hogy a munka mellett kellő ideje marad a családjára, két gyerekére is.

Az új műsorvezető nagy fantáziát lát az ETV-ben, véleménye szerint a fiatal és lelkes tévések előtt nagy lehetőségek állnak, amelyeket ki kell használni. Az ETV ugyanis helyi és regionális érdekeltségű híreket közvetítve gyakorlatilag hiánypótló kezdeményezés, és emiatt joggal számíthat az erdélyi falvak és akár nagyvárosok magyar televíziós közönségére is – mondta.

Forrás: Erdély TV

Share this post

PinIt
scroll to top