Szakadékba esett egy magyar túrázó a Bihar-hegységben

Szakadékba zuhant és életét vesztette egy magyarországi túrázó vasárnap délután az erdélyi Bihar-hegységben.

A magyar turista három társával kirándult a (Bohogyó vízesésként is emlegetett) Nagy-Phaeton vízesés környékén, feltételezhetően letért a jelzett útról, és mintegy 90 métert zuhant – mondta Lucian Nistor, a bihari hegyimentő csapat tagja. A 33 éves fiatalembert holtan találták meg a vízesés aljánál.

A hegyimentőket a szerencsétlenül járt túrázó társai riasztották. A csapatot vasárnap este helikopter vitte a rendkívül nehezen megközelíthető vízesés környékére.

„Megtaláltuk a túrázót, megállapítottuk, hogy végzetes sérüléseket szenvedett, és vélhetően azonnal szörnyethalt. A holttestet a helyszínen kellett hagynunk, hogy az ügyészség is megvizsgálja az esetet” – nyilatkozta Lucian Nistor.

Nistor elmondta, a csapat többi tagját a hegyimentők vezették vissza Biharfüredre, ahol az autójukat hagyták. Hozzátette, ők nem kerültek közvetlen veszélybe, de tekintettel arra, hogy egy rendkívül veszélyes útvonalon közelítették meg a vízesést, ők is kockázatot vállaltak.

Az 1150 méter magasról induló mintegy 80 méteres Nagy-Phaeton vízesés a Bihar-hegység egyik legnagyobb szintkülönbségű vízesése.

Share this post

PinIt
scroll to top