Szászrégen: a ragasztógyár ellen kampányolnak a lakók

formaldehidA tervek szerint, formaldehid-alapú ragasztó (enyv) gyártására alakítanák át a szászrégeni Prolemn üzemet. A város lakóinak egy csoportja azonban heves ellenkampányolásba kezdett, hogy meggátolja a ragasztógyár létrehozási engedélyének a kibocsátását. A formaldehid kémiai vegyületet ugyanis rákkeltő anyagként tartják számon.

Szászrégenben több szórólapot is szétosztottak, hogy értesítsék és figyelmeztessék a lakosságot a vegyületről, illetve annak mellékhatásairól.

Az akció célja továbbá az, hogy minél több embert megmozgasson és bekapcsoljon abba a tiltakozóakcióba, amelyet az üzem megnyitásának a megakadályozására szerveznek.

„A formaldehid rákot, leukémiát, genetikai elváltozásokat, kronikus allergiát, korai halált okoz. Szászrégen municípium határán belül egy ragasztógyár megépítését tervezik.” – olvasható a szórólapon. Valójában egy olyan kombinátot szándékoznak létrehozni, amely formaldehid termelésével foglalkozna. Az Egészségügyi Világszervezet ezt az anyagot rákkeltőnek nyilvánította, amely a levegőn és vízen át, valamint fizikai kontaktus által fertőz. Hatását közel 100 kilométeres körzetben érezteti. A tervek szerint, az üzemben évente 100 ezer tonnát termelnének belőle – áll a szórólapon feltüntetett szövegben.

Dănuţ Ştefănescu, a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, a ragasztógyár elindítási folyamata még a legelején van, de egyre többen tesznek feljelentést ellene az intézménynél. Mivel sokan jelezték már, hogy a gyár szennyezni fog, az ügynökség kérésére minden vizsgálatot elvégeznek, majd közvitára bocsátják a témát, és végül meghozzák a döntést – magyarázta Ştefănescu.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Az üzem létrehozói – a Kastamonu kereskedelmi vállalat képviselői még nem reagáltak a szászrégeniek megmozdulására.

    Forrás: citynews.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top