A Tompa Miklós Társulat 2013. május 14-én, kedden ünnepli Szélyes Ferenc színművész 60. születésnapját.
Ez alkalomból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán látja vendégül a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadását, Friedrich Dürrenmatt A Nagy Romulus című tragikomédiáját, amelyben az ünnepelt színművész játssza a címszerepet. A Szabó K. István által rendezett produkció 19.00 órától tekinthető meg.
Az előadásról Lovassy Cseh Tamás Milyen nagy A Nagy Romulus? című írásában a következőket olvashatjuk: „A címszerepet, meghívott művészként Szélyes Ferenc alakítja. Szabó K. István döntése jó választásnak bizonyult, hiszen Romulus alakja így egy kiegyensúlyozott, a vélt (vagy valós) őrültségtől távol álló, megfontolt – és pont higgadtsága miatt zseniális – figuraként jelent meg a színpadon. A zárójelenetben, mikor Romulus és Odoaker (a germánok vezére, Kardos. M. Róbert alakításában) egymásra talál és meglepő fordulat után egyezségre jut, a vendégművész komédiákhoz illő, patikamérlegen kimért, humorral vezeti le az előadás feszültségét, melyhez megfelelő társa Kardos. M. Róbert”.
A május 14-i ünnepi eseményre Szélyes Ferenc színművész marosvásárhelyi alakításaiból fotókiállítás is készült, amelynek megnyitójára az előadást követően kerül sor.
Legfrissebb hírek
Az ünnepi előadásra jegyet a Kultúrpalota jegyirodájában (hétfőtől péntekig 12.00 óra és 17.30 között, tel: 0372 758 230), a színházi jegypénztárban (hétfőtől péntekig 12.00 és 15.00 óra között, tel: 0365 806 865), illetve a www.biletmaster.ro honlapon lehet váltani.