A bajnok otthonában elért győzelemmel válaszolt a csapatot ért bírálatokra a BC Mureş.
– Rengeteget dolgoztunk a héten és a meccsen is rengeteget harcoltunk, hát megjött az eredménye – mondta Szrecsko Szekulovics a mérkőzés után. Ha hátulról, a palánk alól megtámasztják a csapatot akkor sokkal könnyebb dolgunk van – utalt Darko Balaban, Temy Adebayo és Jakab Krisztián összteljesítményére, de főleg a fiatal szerb centerére, aki egymaga 19 lepattanót szedett le, emellé pedig 13 pontos is összegyűjtött, olyan körülmények között, hogy olyan ellenfelei voltak, mint Burlacu, Tica vagy Stanescu.
A BC Mureş a palánk alatt nyerte meg az összecsapást, mert pontosan félszáz lepattanót gyűjtött, ebből 14-et az ellenfél palánkja alatt. Ebből vállalt magára Balaban 19-et, de Csuics és Dumitru is 8-8-at szedett le. Teljesen más arcát mutatta a csapat. Ploiesti részéről senki sem érte el a kétszámjegyes lepattanószámot, igaz mindössze 39-et gyűjtöttek be.
Tica kosarával kezdődött a mérkőzés, de Vásárhely Adebayo és Csuics pontjaival átvette a vezetést. Innen fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mieink távolról és közelről is betaláltak, hátul pedig jól ment a védekezés. Egy pontos hátrányból kezdtük a második 10 percet, és álomszerűen folytatódott a találkozó: 3 és fél percen keresztül nem kaptunk kosarat, ezalatt Balaban is belelendültmindkét palánk alatt és 11 pontot termeltünk, így kereken egy tizes lett a két csapat között míg Tica büntetőből betalált. Ezt követően azonban már a Ploiesti is talált pontokat, a félidő Stanescu 2+1-ével és 2 pontos Marosvásárhelyi vezetéssel zárult.
A második félidőben is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a bajnok át is vette a vezetést és elhúzott 5 ponttal, de a negyedet végén mégis nekik kellett kiegyenlíteniük. Nem dőlt el semmi, egyenlőről kezdődött az utolsó játékrész, amelyben szinte végig vezettünk, végre Peciukas-nak is behullott egy triplája, Adebayo négy személyi hibával is uralta a légteret, Balaban pedig rápihenhetett a hajrára. Két perccel a vége előtt Tica büntetőjével 4-re faragta a házigazda a hátrányát. De nem volt vége, mert a támadásaink pontatlanná váltak, és Vlahovic triplájával már csak egy pontra volt a címvédő. Balaban csak az egyik büntetőjét dobta be, így akár a győzelemért is dobhattak a házigazdák. Timermanis triplája 18 másodperccel a vége előtt kimaradt a lepattanót Peciukas gyűjtötte volna be, de Burlacu két kézzel húzta hátra, így kiesett a kezéből a labda, Ploiesti jöhetett oldalról, Hargrove pedig gyorsan kiegyenlített. Cseszkovics száguldott végig a pályán, de ugyanaz a Burlacu, aki a 34. perctől négy személyi hibával játszott – lökött rajta, a bírók viszont nem ítéltek semmit, sőt az Asesoftnak 2 másodperce is maradt győztes kosarat dobni. Burlacu dobása kimaradt. A hosszabbítás elején gyorsan elhúztunk 6 ponttal, Dumitru ekkor dobta egyetlen pontját, és innen már nem tudott felállni a bajnok, még akkor sem, ha sok büntetőt kihagytunk: az utolsó öt percben 10-ből csak 6 ment be. A vége: 85-79 és bizakodva várhatjuk a Medgyes elleni csütörtöki találkozót.
Szrecsko Szekulovics a bajnoki rajtnál azt mondta, örülne, ha az első háromból legalább egyet meg tudna nyerni a csapat, az egy már megvan, de evés közben jön meg az étvágy. – Ezt a győzelmet azonban gyorsan el kell felejteni – toldotta meg mondandóját a vásárhelyi edző.
Pontszerzők:
CSU Ploiesti: Hargrove 14, Tica 13 pont 6 lepattanó, Stanescu 11, Burlacu 10 pont 8 lepattanó, Tudor 8 (1×3), Vlahovic 6 (2×3), Timermanis 6 (2×3), Nyakundi 6, Szijjártó 3 (1×3), Mandic 2
BC Mureş: Ceskovic 18 (3×3), Csuics 16 pont (2×3) 8 lepattanó, Balaban 13 pont 19 lepattanó, Ciric 12 (2×3), Peciukas 12 (2×3), Adebayo 6, Jucan 4, Tudosa 2, Dumitru 1 pont 8 lepattanó, Jakab 1
Forrás és fotó: BC Mures



