Szigetelik a magasfeszültségű vezetékeket – a madarak kedvéért

Körülbelül ezer oszlopot szigetelnek le az ornitológusok három megyében azért, hogy megóvják a madarakat az elektromosáram-ütéstől. A költségeket az Európai Unió állja.

Csupán Maros megyében évente több tízezer madár pusztul el az elektromosáram-ütés miatt. Papp Tamás, a Milvus csoport elnöke úgy nyilatkozott, több ritka madárfaj élvez védettséget Romániában, azonban az elektromos áram ellen senki sem tudja megóvni őket.

A madarak számára a legnagyobb veszélyt a településekhez közel lévő, szigetelés nélküli oszlopok és vezetékek jelentik. Ezért is döntöttek úgy az ornitológusok, hogy tesznek a madarak életéért. Eddig több mint ezer oszlopot ellenőriztek le, hogy biztonságosak-e vagy sem. Ezek közül a legveszélyesebbeket látják el majd szigeteléssel.

Az unió 75 ezer euróval finanszírozza a projektet. A legegyszerűbb megoldást pedig Daroczi Szilárd ornitológus osztja meg velünk: egy műanyagból készült „sínt” fognának hozzá a drótokhoz, hogy egyenesen és mozdulatlanul álljon. Ily módon a madarak erre a műanyagra szállnának, nem pedig a magasfeszültségű vezetékekre, és megmenekülnének az áramütéstől.

Share this post

PinIt
scroll to top