Tízedik alkalommal került megszervezésre a Kardiológiai Kongresszus Marosvásárhelyen. A nemzetközi részvétellel zajló rendezvénynek a Megyei Sürgősségi Kórház ad otthont, június 22. és 25. között.
A kongresszus, immár hagyományossá válva, elsősorban a Maros megyei kardiológia fejlesztését hangsúlyozza, mivelhogy városunk erős egészségügyi központként is ismert.
Prof. dr. Benedek Imre, a szervező bizottság elnökeként úgy nyilatkozott, a megvitatott témák között szó esik a legfrissebb diagnosztizálási módokról és kezelésekről, amelyek a szívproblémákat illetik. De nem maradhatnak el azok a fejlődések sem, amelyek az akut koszorúér-szindróma kezelésében mutatkoznak.
A kongresszus alatt, a hazai híres kardiológusok mellett, külföldi meghívottak is szerepelnek. Itt lesz a Magyar Kardiológusok Szövetségének elnöke, prof. dr. Merkely Béla, valamint az Osztrák Kardiológusok Szövetségének elnöke is, prof. dr. Glogar Dietmar.
Mivel a rendezvény rendkívül fontos az orvostanhallgatók számára, nekik ingyenes a belépés és a részvétel a kongresszus minden programján. A részvételi díjak ugyanakkor változóak. A rezidens orvosok például 50 lejért, a specialisták pedig 150 lejért vehetnek részt a rendezvényen.
A X. Nemzetközi Kardiológiai Kongresszus előadásait és egyéb programjait a Megyei Sürgősségi Kórház 1. számú Amfiteátrumában tartják.