A Születés Hete szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat Magyarországon idén már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. Május elején többek között Erdélyben is várják a szervezők az érdeklődő párokat, kismamákat, apákat, nagyszülőket.
Marosvásárhely immár harmadik alkalommal ad otthont a Születés Hete rendezvénysorozatnak május 6. és 11. között. Ebben az évben három társszervezője van az eseménynek: a VÉDEM – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete, a Lurkó Kuckó Egyesület, valamint a Familia Centrum Egyesület.
A Születés Hete célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító, pedagógusok, pszichológusok, dúlák, hordozást oktató szakemberek, egészségügyi szakemberek gondoskodnak.
A látogatók ebben az évben is számos program közül választhatnak. Lesznek előadások és kerekasztal-beszélgetések többek között a szülésre való tudatos felkészülésről, krónikus gyerek érkezéséről a családba, apává válásról és dulaságról, ugyanakkor szoptatástanácsadással és hordozóbörzével csalogatják az érdeklődőket.
Az anyarendezvény további részleteiről a www.szuleteshete.hu honlapon lehet tájékozódni. A marosvásárhelyi rendezvény programját megtalálják a Védem Egyesület Facebook oldalán, a helyi sajtóban, valamint a baba-mamaklubokban, könyves-, barkács- és gyerekholmis boltokban illetve játszóházakban kifüggesztett plakátokon.
Részletes program
Hétfő
17:00-18:00
Helyszín: Deus Providebit ház Szent Mihály terme
A Születés Hete programsorozat megnyitója
Bemutatkoznak a szervező egyesületek: VÉDEM Egyesület, Familia Centrum Egyesület, Lurkó-Kuckó Egyesület
Fellép a Marosi Egyházmegye Református Lelkészeinek Kórusa (Apák Kórusa)
Program ismertetés
18:00-20:00
Szülni jó?! Tudatos rákészülés a szülésre – kerekasztal-beszélgetés.
Meghívottak: Gombos Andrea, Deák Katalin, Deák Mihály, Imre Attila, Jacsó Ágota, Suba Mónika. Moderátor: Imre Tekla.
Kedd
16:30-18:00
Helyszín: Lurkó-Kuckó Fejlesztő- és Játszóház (Stefan cel Mare 26., a Gecse utcai Kistemplom mellett)
Szoptatás, természetesen – Beszélgetés és szoptatástanácsadás dr. Szente Lilla neonatológus rezidenssel.
18:00-20:00
Helyszín: Lurkó-Kuckó Fejlesztő- és Játszóház (Stefan cel Mare 26., a Gecse utcai Kistemplom mellett)
Nőiség a szülésben – Előadás és beszélgetés Dézsi Réka szombathelyi dúlával.
Szerda
18:00-20:00
Helyszín: Deus Providebit ház Szent Mihály terme
Krónikus beteg gyerek érkezik a családba – kerekasztal-beszélgetés.
Meghívottak: Butnar Rita, Dimény Beáta, Dudás Dalma, Szávuly Zsuzsa.
Moderátor: Vásárhelyi Enikő gyógypedagógus, TSMT terapeuta (Tervezett Szenzomotoros Terápia).
Csütörtök
17:00-18:30
Helyszín: Deus Providebit Ház – Familia Centrum Egyesület székhelye (Deus Providebit Ház, első emelet)
„Dúlamustra” – interaktív beszélgetés Marosvásárhelyen tevékenykedő dúlákkal és érdeklődő kismamákkal, apákkal, családokkal.
Moderátor: Deák Katalin dúla.
18:30-20:00
Helyszín: Deus Providebit ház – Familia Centrum Egyesület székhelye (Deus Providebit Ház, első emelet)
Apa születik – interaktív beszélgetés apákkal, leendő apákkal.
Moderátor: Cozma István.
Péntek
11:00-13:00
Helyszín: Lurkó-Kuckó Fejlesztő- és Játszóház (Stefan cel Mare 26., a Gecse utcai Kistemplom mellett)
Hordozóbörze – hordozóeszközök bemutatása, beszélgetés a hordozásról László Enikő és Suba Mónika hordozási tanácsadókkal.
18:00-20:00
Helyszín: Deus Providebit ház Szent Mihály terme
Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban – előadás és beszélgetés Dr. Kádár Annamária pszichológussal.
Szombat
17:00
Helyszín: Marospart
Együtt lenni jó!– közös családos séta a Maros partján, majd kötetlen beszélgetés és játék a GoKart pályánál. Találkozás a híd előtti ponyvás parkolóban.