Teljes mértékben fedezheti az állam a diákok ingázási költségeit

Az Oktatási Minisztérium közvitára bocsátotta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely előírja a diákok teljes ingázási költségeinek fedezését.

Fotó: cugerliber.ro

Fotó: cugerliber.ro

A határozat szerint azoknak a diákoknak, akiknek lakhelyük messze van az oktatási intézménytől, ahol tanulmányaikat folytatják, teljes mértékben fedezi az önkormányzat az utaztatás költségeit. Abban az esetben ha a diákok bérletet váltanak, és ha a távolság nem haladja meg az ötven kilométert, a kiadásokat száz százalékosan megtérítik, írja a Maszol.ro.

Amennyiben a tanuló bentlakásban vagy kintlakásban tartózkodik, egy félévben nyolc oda-vissza út költségeit térítik meg.

A határozattal az iskolaelhagyást korlátoznák

Az oktatási miniszter szerint a rendelettel az iskolaelhagyást szeretnék csökkenteni. Mircea Dumitru szerint a tervezetet még az iskolakezdés előtt el kellene fogadnia a kormánynak.

Romániában a magas iskolaelhagyási arány hátterében legfőképpen a szegénység áll, rengeteg család ugyanis nem engedheti meg magának az ingázási költségeket. Ez elsősorban a nyolcadik osztályt végzetteknél áll fenn, akik esetében gyakori, hogy középiskolába már más településre kell menniük.

Az Eurostat felmérése szerint Romániában a gyermekek 19,1 %-a hagyja ott az oktatási rendszert a kötelező tíz osztály elvégzése előtt.

Share this post

PinIt
scroll to top