Több szakszervezeti tag gyűlt össze – főként a Cartel Alfa képviselői – a Maros megyei Prefektúra épülete előtt ma, azaz szerdán, február 29-én. A tiltakozók az európai Pénzügyi Egyezség ellen, valamint a nyugdíjak és a havi bérek ellen is, ily módon fejezték ki elégedetlenségüket.
A tüntetők azt vallották, nem értenek egyet az Európai Tanács által kiállított új dokumentum aláírásával, legalábbis addig, míg Románia eleget nem tesz az eurós zónába való belépésnek.
Márkos György, a Cartel Alfa Egyesület Maros megyei elnöke úgy nyilatkozott, a szakszervezetek európaszerte tiltakoznak az új pénzügyi okirat aláírása ellen. Ebből kifolyólag pedig már több szociális jellegű probléma is adódott.
Márkos hozzátette, ebben a formában szeretnék felhívni Románia Kormányának a figyelmét arra, hogy az ország még nem áll készen ezen egyezség aláírására. Ugyanakkor azt kérik a vezetőktől, halasszák el a dokumentum elfogadását mindaddig, míg az ország fel nem készül annak elégtételére, több másik szempontból is.
A tiltakozóakció során az egybegyűltek Traian Băsescu államelnök ellen is hangoztattak egy-két szidalmazó üzenetet.