Több mint ezer Maros megyei önkéntes vesz részt a szombati hulladékgyűjtési akción

A takarítás világnapjának apropóján a hétvégén újra megrendezésre kerül a legnagyobb önkéntes hulladékgyűjtési program, a Let’s do it, Romania!

szemetszedes

Az országos takarítási akciót első alkalommal hét évvel ezelőtt szervezték meg Romániában, azóta több millióan csatlakoztak hozzá. A szombaton, szeptember 24-én megszervezett mozgalomra eddig hat Maros megyei önkormányzat és nyolc tanintézmény iratkozott fel.

Azok, akik nem jelentkeztek, de szeretnének csatlakozni a programhoz, megtehetik, azzal a feltétellel, hogy saját maguknak kell biztosítaniuk a kesztyűt és a hulladéktároló zsákot. A beiratkozottak ingyen átvehetik ezeket a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség székhelyén.

„Hat Maros megyei település, Maroskeresztúr, Radnót, Marosugra, Görgényoroszfalu, Marosfelfalu és Szászrégen önkormányzata jelezte a programhoz való csatlakozasi szándékát. Emellett öt marosvásárhelyi, és három szászrégeni oktatási intézmény is részt vesz az akcióban. A Környezetvédelmi Ügynökség részéről 25, az Országos Vízügyi Szolgálat részéről pedig 150 önkéntes lesz jelen. Megye szinten körülbelül ezer önkéntesre számítunk összesen” – ismertette Ioana Baciu, az akció megyei képviselője.

A Let’s do it, Romania! hulladékgyűjtési mozgalmat egyidőben szervezik meg az országban és Moldova Köztársaságban.

Az eddigi években több mint egymillió önkéntes csatlakozott a takarítási akcióhoz, amelynek során mintegy 22.500 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

Forrás: radiomures.ro

Share this post

PinIt
scroll to top