A következő négy évre szóló közlekedésbiztonsági stratégia tovább szigorítaná a hajtási jogosítvány megszerzéséhez szükséges feltételeket.
Ennek értelmében a jövendőbeli sofőröknek legalább tíz osztállyal kell rendelkezniük a járművezetői engedély megszerzéséhez. Mi több, újra kell majd vizsgázniuk azoknak a gépkocsivezetőnek is, akiknek jogosítványát több alkalommal is felfüggesztették.
Nagy a felelősség a gépjárművezetést oktató iskolákon és tanárokon is, ugyanis a sofőriskolák csak abban az esetben hosszabbíthatják meg a működési engedélyüket, ha a tanulók legalább fele sikerrel veszi a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzését célzó vizsgát.
Míg az oktatók véleménye megoszlik az új rendelkezésekkel kapcsolatban, a közlekedés résztvevői többnyire egyetértenek a stratégia szigorításaival. Az utóbbiak úgy vélik hasznos kezdeményezés lehet a balesetek visszaszorítására, hogy a vezetéstől több alkalommal is eltiltott sofőröknek újra kell majd vizsgázniuk.
A statisztika szerint minden egymillió romániai lakosra 95 balesetben elhunyt személy jut, ami csaknem kétszerese az uniós átlagnak. Tavaly 9369 súlyos közúti baleset történt, amelyek következtében 1893-an életüket veszítették. Románia a közúti közlekedésbiztonsági stratégiában foglalt szigorítások segítségével szeretné felére csökkenti a közúti balesetek számát 2020-ig.