Ismét Maros megyei kampánykörúton volt Tőkés László EP-képviselő, pénteken Szovátán, vasárnap meg Lukafalván találkozott az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppárt helyi jelöltjeivel és a párt szimpatizánsaival.
Június 1-jén délelőtt várossétát tett Tőkés László a Maros megyei fürdővárosban. Az EP-képviselő a helyi lakosokkal találkozott, felismerték őt, és odamentek hozzá beszélgetni, kezet fogni. A szovátaiak megjegyezték, hogy látták a televízióban a püspököt, elmondták, hogy emlékeznek rá és arra, hogy mit tett értük ’89-ben.
A közismert EP-képviselő bemutatta az Erdélyi Magyar Néppárt fiatal tanácsosjelöltjeit a szovátaiaknak. Elmondta, hogy a fiatalokban van a jövő, azokban, akik nem voltak túl sokáig részesei a kommunizmusnak. Arra biztatta a helyieket, adjanak esélyt a fiatalságnak, és voksoljanak a csillagra a június 10-ei helyhatósági választásokon. Tőkés László nem csak az utcán sétált, elment a piacra, bement az egyik bankba, de még egy fodrászatba is, ahol véleménykártyákat osztogatott, hogy megtudja, milyen problémák zavarják a szovátaiakat, és az EMNP programjának részleteit is ismertette. Elkísérte Tőkést többek közt az EMNP megyeit tanácsosjelöltje, Csenteri Attila is, aki a megyei önkormányzat mellett a jeddi polgármesteri széket is megpályázza a Néppárt színeiben.
Tőkés László Maros megyei programja Dózsagyörgy községben folytatódott, június 3-án a lukailencfalvi református templomban vett részt az istentiszteleten, majd a templom előtt beszélgetett a helyiekkel. Az EP-képviselő elmondta, szomorúan vette tudomásul, hogy a napokban a belvíz rongálta a földeket, a kerteket, ott ahol a zöldségtermesztésből él a lakosok háromnegyed része.
„Az Isten áldotta termést veszélyezteti egy nem várt esőzés. Ilyenkor fontos, hogy legyen a falunak gazdája, legyen az polgármester, vagy lelkész. Nekünk mindig választani kell, lelkipásztort is választunk, a polgármestert is választjuk. Nekünk kell megválasztani a magyarság jövőjét” – hangoztatta az EP-képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy június 4-e az Összetartozás Napja, ami abban erősít meg, hogy összetartozik a falu népe, Marosszék népe, a Nyárádmente népe, a székelyföld népe, Erdély népe és az egész Kárpát-medence népe.