Tőkés László sérelmezi, hogy az RMDSZ lemondott a háromtagú brüsszeli képviseletről

Nyilatkozatban sérelmezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csak két európai parlamenti mandátum megszerzését tekinti céljának, jóllehet az erdélyi magyarság eddig három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe.

tokes-laszlo

Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozatban Tőkés László sajnálatosnak és elítélendőnek tartotta hogy Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a szövetség kisparlamentje előtt “már csak az öt százalékos választási küszöb eléréséről beszélt, és eleve lemondott a maximálisan lehetségesnek tekinthető – három tagú – erdélyi magyar képviselet eléréséről”. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarság 2007-ben és 2009-ben is számarányát meghaladva vett részt az EP-választáson, és három-három képviselőt küldött Brüsszelbe.

Tőkés László sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ elutasította a párbeszédet a magyar pártok koalíciójáról, és “pártos kizárólagossággal”, egyedül vág neki az európai választásoknak. “Az RMDSZ mostani kormányba lépéséből is kitűnik, hogy (…) inkább szót ért a Victor Ponta vezette román utódkommunistákkal, mint saját magyar autonómiapárti nemzettársaival” – állapította meg Tőkés László.

Az EMNT elnöke fájdalmasnak tartotta, hogy az RMDSZ “a Magyar Polgári Párt (MPP) irányvesztett vezérkarát eszközül felhasználva, az erdélyi nemzeti oldalt is megosztotta”. Úgy vélte, “már-már a politikai-erkölcsi perverzitás határát súrolja” az RMDSZ és az MPP törekvése, hogy “jeles egyházi személyiségeket hajtsanak fel Dan Voiculescu koalíciós elvtársainak európai parlamenti választási jelöltlistájára”.

Dan Voiculescu román üzletember, médiavállalkozó, a Securitate egykori besúgója, a kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, mentora.

Tőkés László utalt arra a sajtóértesülésre, hogy az MPP az Erdélyben köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István római katolikus papot kereste meg azzal az ajánlattal, hogy vállalják el az RMDSZ EP-jelöltlistáján való szereplést. A megkeresettek azonban ezt elutasították.

Az EP-képviselő közölte, az EMNT idén is részt vesz a Székely szabadság napja jövő hétfőn tartandó marosvásárhelyi rendezvényén. “Merjük remélni, hogy a március 10-i, marosvásárhelyi nagygyűlés petícióját Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Biró Zsolt pártelnök együtt fogják benyújtani az új román kormánynak” – fogalmazott keddi nyilatkozatában Tőkés László.

Share this post

PinIt
scroll to top