Tőkés román állami kitüntetésének visszavonását követelik a marosfői nyári egyetem résztvevői

Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.

tokes-laszlo

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján megkapta a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

„Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki, ezért felkérjük az Elnöki Hivatalt, vonja vissza Tőkés Lászlótól az érdemrendet” – olvasható a székelyföldi román civil szervezetek által szervezett nyári egyetem zárónyilatkozatában.

A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta a héten Tőkés Lászlót azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Traian Basescu államfő a marosfői nyári egyetem megnyitóján azt mondta: aki védhatalom kiterjesztését kéri egy másik államtól Erdély fölé, az nem érdemli meg a román állampolgárságot. Az államfő csütörtökön a második világháborúban Marosorbón (Oarba de Mures) elesett román katonák emlékművénél is szóba hozta, hogy Erdély „diktátum alá helyezésének” ötlete nagyon megrendítette, csalódott egy olyan emberben, akit a román forradalom jelképének tekintett.

    Victor Ponta miniszterelnök, az államfő politikai ellenfele is több ízben bírálta a héten Tőkés Lászlót, akit – a védnökségével létrehozott Erdélyi Magyar Néppárttal együtt – szélsőségesnek nevezett.

    Az érdemrend visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök vetette fel.

    „Így kellene megbüntetni ennek a román EP-képviselőnek a következetesen románellenes hozzáállását” – mondta Tőkés Lászlóról keddi sajtóértekezletén a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top